Nyíregyháza hírei

2013.10.15. 11:43

Mindennapi kenyerünkre emlékeztek

Nyíregyháza - A Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán nyilvánította az október 15-ét a Kenyér Világnapjává.

Nyíregyháza - A Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán nyilvánította az október 15-ét a Kenyér Világnapjává. – Tíz éve kötjük össze régiós ülésünket a Kenyér Világnapi megemlékezéssel – mondta Lakatos Tibor, a Magyar Pékszövetség régiós elnöke azon a rövid ünnepségen, melyet a Westsik Vilmos Élelmiszer-ipari Szakközépiskola és Szakiskola a pékszövetséggel közösen tartott kedden délelőtt a nyíregyházi középiskolában.

A Vela Kft. ügyvezetője hozzátette: nehéz helyzetben van a szakma, a tavalyi és a tavalyelőtti lisztár emelkedését sem tudták még a pékek érvényesíteni.

A megemlékezésen elhangzott: október 15-én, a Kenyér Világnapján több megyei péküzem, köztük a mátészalkai, az apagyi, a nyíregyházi és a gávavencsellői is karitatív célzatú kenyérosztást tart a rászorulók számára.

A keddi ünnepség után egy termékbemutatót is tartott a 400 pékséget tömörítő Magyar Pékszövetség, majd a régió sütőipari vállalkozásival közösen egy szakmai ülés vette kezdetét. Ennek kapcsán Füredi Rudolf főtitkár lapunk érdeklődésére elmondta: a legégetőbb probléma az albán pékségek magyarországi térhódításának a kezelése.

– Az uniós csatlakozásuk révén a horvátok részéről is várható, hogy egy hasonló folyamat indul el. A hazai pékségek helyzetének megerősítése érdekében már elkezdtük a tárgyalásokat a Vidékfejlesztési Minisztériummal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával is. Javítanunk kell az iparág helyzetén és a feltételeken ahhoz, hogy előrébb tudjunk lépni – összegezte a szakember.

KM-TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!