Nyíregyháza hírei

2013.10.24. 08:19

Új nebulók a Bem József Általános Iskolában

Nyíregyháza - Idén is megrendezik a Barátaink az állatok rendezvénysorozatot a Nyíregyházi Bem József általános iskolában.

Nyíregyháza - Idén is megrendezik a Barátaink az állatok rendezvénysorozatot a Nyíregyházi Bem József általános iskolában.

A több éves hagyománynak megfelelően minden nebuló bemutathatta kis állatának fényképeit fotókiállításon. A faliújságon egymásra mosolyogtak a cicák és a kutyák, de volt ott nyúl, csirke, tyúk, teknős, sün, hal, pinty, papagáj is. A nagy sikerre való tekintettel a kollekciót - szokás szerint- frissíteni kellett egy hét múlva.

Aki mesélni is szeret kedvencéről, fogalmazást is készíthetett kisállatok csínytevéseiről. Azok sem maradtak ki, akik inkább ecsettel vagy ceruzával örökítették meg a négylábú „családtagokat”.

Az alkotásokat elbíráló zsűrinek kiváltképp a „szavak mesterei” adtak sok teendőt, hiszen a korábbi évekhez hasonlítva sokkal több igényes alkotás született. Ezért úgy döntöttek, minden pályázót jutalomban részesítenek.

A Nyíregyházi Állatbarát Alapítvány képviseletében Raska Andrea tartott előadást a tanítványoknak a felelős állattartás módjáról, az állatgondozás szabályairól, az alapítvány munkájáról. Tájékoztatta a harmadik és negyedik osztályos gyerekeket arról, hogyan fogadhatják örökbe az otthon lakóit, mivel segíthetik az ott folyó munkát.

Két „új diákot” is hozott magával: Robit és Rudit, a keverék kutyusokat, akik izgatottan ismerkedtek az osztályteremben gyülekező csemetékkel. A gyerekek persze alig várták, hogy végre rátérhessenek a legjobb napirendi pontra, az állatsimogatásra. Pillanatok alatt padok alatt termett a sok gyerek. Robi és Rudi tágra kerekedett szemmel leste, ki közeledik hozzá.

A másodikos tanulók ellátogattak az Állatotthonba, ahol állateledellel, takaróval, játékkal igyekeztek kedveskedni a gazdára váró kis lakóknak. Pelyvás Csaba Dzsetró kutyával és Morfeusszal tartott bemutatót arról, hogyan kell viselkednünk ismeretlen és ismerős ebekkel.

Azt is megtanultuk Pintye Andrástól, a Nyíregyházi Kutyaiskola oktatójától és kis csapatától hogy a kutyusok viselkedése függ a gazda következetességétől is. Dugó kutya már egy évvel ezelőtt is vendég volt, most engedelmesen követte az utasításokat. Gyönyörködhettünk Alex /juhászkutya/, Kelly /border collie /, Tódor /beagle/ fegyelmezettségében is. Persze az akadályokat a tanulók is ki akarták próbálni.

Izgalmas vetélkedőben volt részük azoknak a 2-3-4. osztályos gyerekeknek, akik az év állataival kapcsolatos feladatokat oldottak meg. Két csapat holtversenyben szerezte meg az első helyezést. Persze a harmadik helyezettek sem maradtak ajándék nélkül. Ám legfontosabb mégis az a sok információ, amit magukénak tudhattak. Az iskola könyvtárában délutánonként védett állatokról szóló dokumentumfilmeket nézhettek az osztályok. No de a legnépszerűbb az a nap volt, amikor mindenki bemutathatta kedvencét. Madárcsicsergéstől hangos óra, teknős és csincsilla - leső szünetek! Van ennél izgalmasabb?

A versenyek eredményhirdetése már csak hab a tortán:

FOGALMAZÁS

1. ARANYOSI BÁLINT 4.A

2. ÓNADI LÁSZLÓ 4.B

3. NAGY JÁNVÁRI FÉDRA 4.A

KÜLÖN DÍJ

KOPLÁNYI HENRIETT 4.B

1. JÁVOR IVÁN 3.A

2. KINDRUSZ DOROTI 3.B

3. JELES EGON 3.A

KÜLÖNDÍJ

PAPP DORINA DORKA 3.B

1. KUPFERSCHMIDT BALÁZS 2.B

2. SCHMIDT BOGLÁRKA 2.A

3. KEGYE PETRA 2.B

KÜLÖN DÍJ

CZENE DORKA-LENGYEL RÉKA 2.B

RAJZ

A következő pályázókat részesítette ajándékban a zsűri.

SZEMÁN LAURA 2.A

DOVÁK CSABA 2.B

PAPP DORINA DORKA 3.B

CZEGLÉDI NÓRA 2.B

CZENE DORKA 2.B

FÖLDI BOGLÁRKA 2.B

A vetélkedő díjazott résztvevői

I. HELYEZETT:

FILEP VIRÁG 4.A

OSZLÁR BOGLÁRKA 3.A

FÖLDI BOGLÁRKA 2.B

II. HELYEZETT:

RUFIN MARTINEZ NATALIA 4.B

RÁCZ PETRA 3.A

SZÁSZ KRISTÓF 2.C

III. HELYEZETT:

IMRE BOGLÁRKA 4.B

BAKOS ALEX 3.B

PÁL ZSOLT 2.A

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!