Nyíregyháza hírei

2013.11.27. 14:47

A vidéki városok közül Nyíregyházán járnak a legtöbben színházba

Nyíregyháza – A Móricz Zsigmond Színház több mint egy épület, több mint egy társulat: a város kulturális életének egyik fellegvára – mondta szerdai sajtótájékoztatóján dr. Kovács Ferenc, a megyeszékhely polgármestere, aki emlékeztetett: a teátrum tavaly a város tulajdonába került, nyártól pedig non-profit kft.-ként működik.

Nyíregyháza – A Móricz Zsigmond Színház több mint egy épület, több mint egy társulat: a város kulturális életének egyik fellegvára – mondta szerdai sajtótájékoztatóján dr. Kovács Ferenc, a megyeszékhely polgármestere, aki emlékeztetett: a teátrum tavaly a város tulajdonába került, nyártól pedig non-profit kft.-ként működik. – Nyíregyháza nem pusztán tulajdonosa, hanem gazdája is a színháznak, amely az objektív mutatók alapján is nagyon jól teljesít. Az itt zajló munka elismertségét és a teátrum népszerűségét nemcsak az jelzi, hogy erre az évadra közel ezerrel többen vettek bérletet, mint tavaly, de az is, hogy a szponzorok is szeretik: a színház a szándéknyilatkozatok szerint a TAO-támogatás adta lehetőséget teljes mértékben ki tudja használni – ez közel 50 millió forintot jelent.

Dr. Tasnádi Csaba igazgató-főrendező a részleteket ismertetve elmondta: a 2012-2013-as évadban 18 241 bérletet vásároltak a színházszeretők, míg az idén 19 097-et. – A tavalyihoz képest közel ezerrel emelkedett a bérletet vásárlók száma, az ebből származó bevétel pedig közel 3 millió forinttal nőtt. Ezzel az eredménnyel – a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint – a Móricz Zsigmond Színház stabilizálta első helyét azon a listán, mely a vidéki városok lélekszámát veti össze az adott helyen színházba járókéval és e szerint Nyíregyháza áll a virtuális dobogó tetején – tette hozzá.

Sikerek, feladatok

Tasnádi Csaba az elmúlt időszak történéseit összegezve elmondta: az eddigi hat bemutató (OZ, a nagy varázsló, Énekes madár, Tűzoltó leszel s katona, Csalóka Péter, János király, Lenni vagy nem lenni) sikeres volt, ezek között van ősbemutató, de új adaptációk és olyan darabok is, amelyek ilyen formában korábban soha sehol nem voltak láthatók. De nincs megállás: hétfőn elkezdődtek Lőrinczy Attila Balta a fejbe című shakespeare-i ihletettségű darabjának próbái. A tragikomédia középiskolai tanárok felvetésére került bérletbe, mely szerint szeretnének irodalomtörténeti előképből merítő kortárs darabot mutatni tanítványaiknak.

A nyíregyházi teátrum történetének egyik legnagyobb sikere volt az Anconai szerelmesek – nos, elkészült a folytatás, amit január 18-án mutat be a társulat. Szerdán elkezdődött a próbafolyamat és ahogy az igazgató fogalmazott: összeállt a nagy csapat, hiszen Egyed Attila, Schlanger András, Puskás Tivadar, Mészáros Árpád Zsolt, Balogh Gábor, Petneházy Attila és Horváth Margit is látható-hallható lesz a zenés darabban.

Az Adria-parti, olasz slágerekkel kísért romantikus történet szereplőivel 20 évvel később a magyar tenger partján találkozhatunk, de persze itt is lesz szerelem és bonyodalom, a 90-es évek legismertebb dallamaival fűszerezve. A sajtótájékoztatón jelen lévő Mészáros Árpád Zsolt azt mondta, büszke arra, hogy ismét az anyaszínházában játszhat. – Példaértékű az a művészi munka, ami Nyíregyházán folyik és egy kicsit irigykedem is, hogy már nem vagyok a társulat tagja – fogalmazott.

Tasnádi Csaba az elmúlt időszak eredményei között említette, hogy átadták a felújított MŰvész Stúdiót, ahol megnőtt a színpadtér, megújult a nézőtér és a kiszolgáló egységek, valamint a teljes akadálymentesítés is megvalósult. – 1981 óta, azaz több mint 30 éve Nagyszálláson működik az asztalos-, festő- és lakatosműhely, valamint a színház nagy raktárai. Felbecsülhetetlen megtakarítást jelent, hogy a várostól jelképes összegért bérbe vehetjük a Tiszavasvári úton lévő Báthory-laktanya egyik raktárépület-együttesét, ami első lépésként megoldja raktározási problémáinkat, de az épület alkalmas a gyártóbázis majdani kialakítására is – mondta.

 

Sok a lájkoló

A színház facebook-oldalának látogatottsága a legmagasabb a vidéki színházak között. Az országos listán ezzel a 7. helyen áll a teátrum, úgy, hogy csak budapesti színházak előzik meg (Operettszínház, Madách Színház, Katona József Színház, Thália Színház, Centrál Színház, Nemzeti Színház), a vidékiek mezőnyét viszont a Móricz Zsigmond Színház oldala vezeti 7267 lájkolóval

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!