Nyíregyháza hírei

2013.11.29. 08:34

Kockázatok és mellékhatások

Nyíregyháza - „Ha a bandán belül valahol lelki zavar van, az meglátszik az előadáson is.”

Nyíregyháza - „Ha a bandán belül valahol lelki zavar van, az meglátszik az előadáson is.” Zombor Szabolcs neve Nyíregyházán és a megyében összeforrt a jazz és bluesrock zenével. Polgári foglalkozását tekintve üzletember, emellett a Karmapirin és a Szüret Utcza menedzsere és a dobosa. Vele beszélgettünk az Oláh Ibolyával kiegészült új formációról és a hosszú távú terveikről.

– Hogy menedzserként mi a feladatom? – kérdezett vissza Szabi, s már sorolta is – A két zenekar ügyeit intézem, pályázatokat készítünk, többek között a nyilvánosság biztosítására szeretnénk pénzt szerezni. Tulajdonképpen az a mi bajunk, hogy megvannak a remek termékeink, csak nagyon nehéz eljuttatni az emberekhez, ha nincs mögötted egy nagy kiadó vagy komoly menedzsment, akik megfelelő kapcsolati tőkével és pénzzel rendelkeznek. Azt szoktuk mondani, hogy kicsi ez az ország, pedig nem, ha azt vesszük alapul, hogy csinálsz valami jót és sok emberhez eljuthat, akkor rohadt nagy.

Amikor arról kérdeztük, hogy lehet eladni egy új formációt, több évtizedes tapasztalataira támaszkodva elmondta: minden zenekar picit öntörvényű és lázadó is, viszont ha maguknak is jót akarnak, akkor alkalmazkodniuk kell a piac követeléseihez.

– A Karmapirin már az első másodperctől tudatosan építkezik, hogy minél több emberhez eljusson, s ehhez bizonyos trendeket be kell tartani. A szövegeknek olyanoknak kell lenniük, amiket a rádiók és a konzervatívabbak is be tudnak fogadni. A rádiók azt várják, hogy 3 percen belül történjen meg minden, aminek egy dalon belül meg kell történnie. Ilyenkor ki kell választani 2-3 nótát, amit erre a célra szánunk. Csak úgy tudunk a piacon maradni, ha kompromisszumokat kötünk.

Szeptemberben Mankó Éva énekesnő távozásával kérdésessé vált a Karmapirin sorsa.

– Nagyon érdekes világ a zenészvilág. Ha a bandán belül valahol lelki zavar van, az meglátszik az előadáson is. Amikor Éva elment, az nagyon nehéz ügy volt. Annyit mondott, hogy szerelmes és külföldre költözik a fiúhoz. Ez derült égből villámcsapásként ért minket, jó ideig nem tértünk magunkhoz.

– Augusztus végén aztán elkértem Ibolya számát egy ismerősömtől. Előtte több énekesnőt is megkerestem, de rájöttem, hogy Ibolya hangja, temperamentuma kell ehhez a kicsit bluesos, kicsit rockos zenéhez.

– A lényeg annyi, hogy felhívtam, ő pedig három nap gondolkodási időt kért, majd jött az e-mail, hogy szívesen dolgozna velem, tetszettek neki a dalok, amiket küldtem, így felmentem hozzá Pestre. Két óra beszélgetés után kezet ráztunk. Elmondtam, hogy azt szeretném, ha ő itt nem Oláh Ibolya lenne, hanem a Karmapirin énekese.

– Az is tetszett még neki, hogy a saját dalainkat énekelheti, nem ráerőltetett... ilyen-olyanokat. Szeretetre méltó, igazi közösségi ember, aki azért is szeret velünk dolgozni, mert nem szó szerinti hivatásnak vesszük a zenélést, hanem barátok vagyunk, próba után összeülünk, beszélgetünk, és ez a légkör a profi, személytelen világ után jól jött neki is.

A mi történt azótára Szabi büszkén sorolta:

– Ibolya októberben három, már meglévő dalt felénekelt, november elején pedig az új nótákat rögzítettük, és túl vagyunk a nyíregyházi és a pesti debütáló koncerten is. Nemrég Kenéz Ica stylist, egy fodrász és egy divattervező felfrissítették kicsit Ibolya stílusát. A cél, hogy jövő nyárra teljesen készen álljunk arra, hogy megismerjen minket a tágabb értelembe vett köztudat – utalt kicsit a jövőbeli terveire a zenész-menedzser.

KM-CSA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!