Nyíregyháza hírei

2013.11.21. 19:51

Középiskoláink az élmezőnyben

Nyíregyháza - A HVG idei rangsorában a megyeszékhely két középiskolája is bekerült országos szinten a Top5-be.

Nyíregyháza - A HVG idei rangsorában a megyeszékhely két középiskolája is bekerült országos szinten a Top5-be.

 – Tulajdonképpen mi is a médiából értesültünk arról, hogy készült egy ilyen lista, amely alapján a Krúdy a negyedik legjobb vidéki gimnázium az országban. Természetesen pozitív hangulatban fogadtuk a hírt, ez is visszaigazolása annak, hogy a nevelőtestülettel, a szülőkkel és a diákokkal közösen végzett munka sikeres – mondta el érdeklődésünkre Chriszt Gyula, az intézmény igazgatója, s kifejtette: ezek azonban csak részeredmények.

Ez nem maradandó

– Ez egy többszereplős együttműködés, amiben a tanulóknak, családjuknak és a pedagógusoknak is hangsúlyos a szerepe: a tanároknak életben kell tartaniuk a tanítványaik lelkesedését például egy-egy versenyre való felkészülés közben, míg a diákoknak időt kell szakítaniuk azokra a tantárgyakra, tudományokra, amikben kiemelkedő eredményt szeretnének elérni, hiszen ők elsősorban továbbtanulásra, a felsőoktatási intézmények felvételijére készülnek, számos iskola melletti elfoglaltságuk van, így jól be kell osztaniuk a szabadidejüket. Sokan előrehozott érettségi vizsgát tesznek, nyelveket tanulnak, hogy közelebb kerüljenek a vágyott egyetemhez, főiskolához. Büszkék vagyunk a teljesítményükre, de egy-egy ilyen országos eredmény után, mint ez a pozitív rangsorolás sem szabad elkényelmesednünk, mert ez nem maradandó – ecsetelte a Krúdy Gyula Gimnázium igazgatója.

– A megyéből a legjobb képességű tanulók rendszeresen első helyen jelölik be a Krúdyt, viszont a többszörös túljelentkezések miatt csak a legkiválóbbak nyerhetnek felvételt – avatott be Majláth Ákos harmadéves biológia-kémia szakos krúdys diák, majd hozzátette: mindez jól felkészült, hozzáállásukkal példát mutató tanáraik nélkül mit sem érne.

– Az iskolának van egyfajta egyénisége, emellett a diákélet egyedi. A kiváló szervezőkészség és csapatmunka már csak hab a tortán.

Az országos rangsorban szintén negyedik helyezést ért el – a szakközépiskolák között – a Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium. Az intézmény diákja, Takács Bálint szerint az erős pedagógus-testület az alapja mindennek.

– Büszke vagyok az elért eredményre, bár úgy vélem, az előző évekből kiindulva előrébb lenne a helyünk a rangsorban, mert a tanári kar elszánt, biztatnak, és elkötelezettek munkájuk iránt, aminek gyümölcsét mi, diákok arathatjuk le.

Gyermekcentrikus intézmény

Lőrincz László igazgató a hetilapban olvasta a jó hírt, amihez régi és jelenlegi diákjai személyesen és telefonon is gratuláltak.

– A Széchenyi István Szakközépiskola évek óta az élvonalban végez, tavaly a hozzáadott pedagógiai értékét tekintve országos rangsor harmadik helyén állt. Az idei eredmény is kiemelkedően fontos, mert egy összetett, komplex vizsgálat során dőlt el – adott hangot véleményének az intézmény vezetője, aki azt is elmondta: az iskola gyermekcentrikus, amit a diákok kiváló teljesítményekkel hálálnak meg.

– Szívügyem minden, ami az iskolával kapcsolatos, én magam is itt végeztem. Az idén lesz 95 éves a Széchenyi, különleges jubileumi ajándék hát ez az eredmény.

KM-CSA, SA


Középiskolai rangsor

A rangsorokat a diákok tanulmányi és felvételi eredményei, és a tanulmányi versenyeken elért helyezésük alapján állították össze. Az összesített rangsor például nyolc – a 10. évfolyamosok kompetenciamérésének eredményei, az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőibe jutott tanulók száma, a kötelező érettségi tárgyakból elért eredmények, valamint a HVG Diploma 2013 felsőoktatási listájának első harminc karára bejutott diákok aránya alapján összeállított – részrangsor felhasználásával készült.

Országos rangsor

  • Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium
  • ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium
  • budapesti Szent István Gimnázium
  • Vidéki gimnáziumok

  • Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium
  • veszprémi Lovassy László Gimnázium
  • szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Gimnázium
  • nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium, győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégium
  • Szakközépiskolák

  • Váci Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium
  • egri Neumann János Középiskola, budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola
  • nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium
  • budapesti Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola
  • Egyházi iskolák

  • Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Pannonhalmi Bencés Gimnázium
  • Egyházzenei Szakközépiskola, budapesti Piarista Gimnázium
  • Deák Téri Evangélikus Gimnázium
  • a Baár-Madas Református Gimnázium
  • Gyakorlóiskolák

  • ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium
  • ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium
  • ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola Hatévfolyamos Gimnázium
  • Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
  • Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!