Nyíregyháza hírei

2014.01.13. 08:15

„A díj a tevékenységünk elismerése”

Nyíregyháza - A Vörös Postakocsi Folyóirat kapta a Litera Műhelynapló-díját.

Nyíregyháza - A Vörös Postakocsi Folyóirat kapta a Litera Műhelynapló-díját.Mint ahogy arról beszámoltunk, a Litera tavaly év végén ismét elismerte az általa legjobbnak tartott irodalmárokat és szakmai műhelyeket: a Litera-naplódíjat Takáts József irodalomtörténésznek ítélte a szerkesztőség, a Műhelynapló-díjat pedig A Vörös Postakocsi kapta.

– Az elismerés öröm és inspiráció egyben – mondta lapunknak Onder Csaba, a folyóirat alapító-főszerkesztője. – A legrangosabb hazai irodalmi portál tavaly arra kérte az alkotó közösségeket, hogy írjanak naplót. Ezt a mi szerzőink is megtették, a díj odaítélői pedig ezeket találták a legjobbnak – ez annak ismeretében különösen nagy siker, hogy olyan szellemi műhelyek is részt vettek a versenyben, mint amilyen például az Európa könyvkiadó. A naplóinkra kaptuk a díjat, ami az egész tevékenységünk elismerése. Váratlan volt, de jólesett, feldobta a szerkesztőséget.

Pozitív visszajelzések

– Amikor 2011-ben biztossá vált, hogy anyagi források hiányában nem tudjuk tovább nyomtatott formában megjelentetni A Vörös Postakocsit, két út állt előttünk: vagy befejezzük a munkát és megszűnik a folyóirat, vagy online folytatjuk tovább. Az utóbbit választottuk: megpróbáltuk menteni a menthetőt és mára kiderült, hogy időnkét kényszerből is születhetnek kiváló dolgok. Ez a díj a visszaigazolása annak, hogy jó döntést hoztunk. Persze, nem volt egyszerű, hiszen szinte mindenen változtatnunk kellett. Az online működés másfajta anyagokat és másfajta szerkesztést igényel, ennek megfelelően egy-egy adott témában jelentetünk meg sorozatokat, amelyek a blogszférához közelítenek, de népszerűek a tárcáink is.

Minden évben egy alkalommal megjelenik egy nyomtatott lapszám az adott esztendő legjobb anyagaiból, aminek a nosztalgia mellett az archiválás szempontjából van fontos szerepe, de ami a szerzők és az olvasók igénye is. Az eddig kapott pozitív visszajelzések megerősítenek bennünket abban, hogy ezen a módon is el tudunk jutni az irodalmat kedvelőkhöz, a Litera-díj pedig ennek egy újabb igazolása – mondja Onder Csaba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!