Nyíregyháza hírei

2014.01.10. 12:17

Sokan illegálisan pörgetik

Nyíregyháza - A fiatal producerek és előadók a befizetett jogdíjakból részesülnek, ez az ő honoráriumuk.

Nyíregyháza - A fiatal producerek és előadók a befizetett jogdíjakból részesülnek, ez az ő honoráriumuk. „Hogyan és miért lehet az, hogy még mindig vannak, akik úgy gondolják, hogy rájuk nem vonatkoznak a törvények, vagy hogy ők úgysem buknak le? Évek óta minden héten ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a szórakozóhelyek, illetve a DJ-k működését, és még mindig előfordul néhány lebukás – bár szerencsére egyre kevesebb. Ma már a DJ-k 80–90 százaléka betartja a szerzői jogi törvény előírásait” – írja hírlevelében a DJ Szövetség – Magyar Lemezlovas Egyesület (MLE).

Ugyanolyan lopás

– A legálisan működő lemezlovasok az átalánydíjas, a példányonkénti vagy tracklistás, és az alkalmankénti jogosítási lehetőségek közül választhatnak. Ezek díja attól függően változik, hogy a diszkós tagja-e az MLE-nek vagy sem. A január azért is érdekes ebből a szempontból, mert az MLE-tagok ebben a hónapban rendezik az aktuális éves díjat, de az átfutási idő alatt még érvényes a tavalyi kártya – tudtuk meg Hajnal Gusztávtól, alias DJ Hajnaltól, aki azt is elmondta, miért van szükség a jogdíjfizetésre és az ellenőrzésekre egyaránt.

– Az egyik legnagyobb vitát az váltja ki, hogy nincs olyan hivatalos bíráló bizottság, amely eldönti, ki lehet DJ és ki nem. Ahogy nem gyógyíthat embereket vagy építhet házat akárki, úgy diszkósként sem dolgozhat mindenki, aki vesz két lemezjátszót.

– Ma Magyarországon több mint 3100-an vallják magukat lemezlovasnak, ami egy nagyon magas szám. A zeneletöltést és a torrentezést nem lehet megfékezni. A fiatal producerek és előadók a befizetett jogdíjakból részesülnek, ez az ő honoráriumuk. Ezért is lép fel olyan határozottam a DJ Szövetség a zenék jogosulatlan lejátszása és a jogdíj meg nem fizetése ellen, hiszen ez ugyanolyan lopás, mintha a boltból emelnének el valamit.

Súlyos pénzbüntetés

– Pozitív, hogy egyre több az ellenőrzés, a rendszer jól működik annak ellenére, hogy a szórakoztatóipar válságban van, és éppen a már említett semmitmondó diszkósok miatt, akik befizetik a jogdíjat, de nem képviselnek színvonalat. Ezzel Olasz Gabit, PG-t, engem és azokat a DJ-ket degradálják le, akik régóta és eredményesen dolgoznak a szakmában.

Az éjszakában eltöltött hosszú évek alatt nem úszhatta meg az ellenőrzést ő sem.

– Úgy alakult, hogy akkor még nem jött meg az új kártyám, és a befizetési bizonylatot is otthon felejtettem. A MAHASZ szakemberei megvárták, míg hazamegyek érte és bemutatom. Mellesleg akkor egy olyan diszkóst kerestek, akiről tudták, hogy nem fizetett, de aznap este nem dolgozott. Én úgy gondolom, hogy nem éri meg kockáztatni. Az éves átalány-jogdíj 90 ezer forint, amit másfél hónap alatt meg lehet keresni – vélte a lemezlovas.

Jeszenszki Zsolt, az MLE elnöke szerint meglepő, hogy vállalnak néhányan bulikat a jogdíj befizetése nélkül – a súlyos pénzbüntetések ellenére is.

Feljelentés és lefoglalás

Dávid Zoltán pénzügyőr százados, a NAV megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának rendészeti osztályvezetője, sajtóreferens érdeklődésünkre elmondta: az elmúlt időszakban több alkalommal ellenőrizték a szórakozóhelyeket a MAHASZ szakembereivel. – Két esetben tettünk büntetőfeljelentést az illetékes nyomozóhatóságon szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény gyanúja miatt, és lefoglaltuk az illegálisan dolgozó lemezlovasok adathordozóit (számítógépek, laptopok, CD-k), lemezjátszóit, keverőpultjait.

KM-CSA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!