Nyíregyháza hírei

2014.02.18. 07:50

Nem tudnak több állatot befogadni

Nyíregyháza - Van olyan kennel, ahol 18–20 kölyök van összezárva.

Nyíregyháza - Van olyan kennel, ahol 18–20 kölyök van összezárva.

– Legutóbb tavaly ősszel volt ekkora kölyökdömping, de akkor sikerült őket örökbe adni. Decemberben aztán ismét megnőtt az utcára dobott állatok száma, a gazdik ilyen, általuk humánusnak gondolt módon kívántak megszabadulni a túlszaporulattól – mondta keserűséggel a hangjában Raska Andrea, a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány Állatotthonának telepvezetője.

– Hetven kiskutya vár jelenleg gazdára, befogadóképességünk végső határához értünk, nem tudunk több állatot fogadni. Nagy teher a megnövekedett létszám állat-egészségügyi szempontból is, hiszen minél többen vannak, annál könnyebben terjednek közöttük a vírusok, fertőzések. Ahogy nőnek, ivarzanak, külön kell választanunk az állatokat, de van olyan kennel, amiben 18–20 kölyök van összezárva. Tavasszal és nyáron könnyebben viszik haza az árva kiskutyákat, ilyenkor télen erősen csökken az örökbefogadási kedv – avatott be a telepvezető, s hangsúlyozta: Magyarországon még mindig kevés a felelős állattartó.

– Fő elvünk, hogy minden kutya legyen ivartalanítva, ezért az alapítvány minden kutyán és macskán elvégzi ezt a beavatkozást, mielőtt örökbe adnánk őket, illetve arra is kaptunk lehetőséget egy német társszervezet támogatásával, hogy visszahívjuk a már gazdára talált állatokat, és utólag végezzük el a műtétet.

(A teljes cikket elolvashatja a Kelet-Magyarországban vagy a Kelet.hu-n.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!