Nyíregyháza hírei

2014.04.07. 09:07

Közjóban élhet az új szolgálat

Ez a választási küzdelem tegnap ért véget, de nem tegnap dőlt el, annak ellenére, hogy az első voksokat alig 24 órával ezelőtt adhattuk le. A döntés alapjául szolgáló munka 2010 áprilisában kezdődött el, amikor kiderült, a népakarat kire bízza a kormányzás felelősségét, és kire számít ellenzéki szerepkörben – Nyéki Zsolt jegyzete.

Ez a választási küzdelem tegnap ért véget, de nem tegnap dőlt el, annak ellenére, hogy az első voksokat alig 24 órával ezelőtt adhattuk le. A döntés alapjául szolgáló munka 2010 áprilisában kezdődött el, amikor kiderült, a népakarat kire bízza a kormányzás felelősségét, és kire számít ellenzéki szerepkörben – Nyéki Zsolt jegyzete.

A mi időnkben a katonai sorozás szembesített azzal, hogy megállíthatatlanul lépdelünk a felnőtté válás útján. Az érettségi vizsga egy kicsit még odébb volt, de a tisztekből, orvosokból, pszichológusokból álló bizottság már megállapította, hogy készen állunk a haza védelmére. Legalábbis fizikailag, mert gondolkodásunkról, politikai nézeteinkről nem kérdeztek, az nem számított. Olyan időket éltünk, amikor véleménynek csak akkor volt helye, ha az megegyezett az államhatalmat megtestesítő egyetlen párt irányelveivel. A különvéleménynek már csak a csírájáért is nagy bajba kerülhetett bárki.

Mire ez korszak átadta a lelkét a történelemnek, évfolyamtársaimmal együtt 24 évesen válhattunk első szavazókká 1990-ben. Ekkor járulhattunk először urnához azzal a büszke tudattal, hogy a rendszerváltás nagy kérdéseiben, az ország sorsának alakításában a mi szavunk is számít. Azóta már természetes, hogy a végzős gimnazisták, középiskolások, a 18. életévüket betöltött ifjak átesnek a politikai tűzkeresztségen, ahogy az történt most is nagyon sok szépreményű fiatallal. A voksolás aktusa tudatosítja bennük a felelősséget, hogy ha szeretnék érvényesíteni akaratukat, akkor figyelemmel kell követniük, mi történik az országban, hisz csak így dönthetnek hitelesen képviselőkről, pártokról, kormányról. Ez a választási küzdelem tegnap ért véget, de nem tegnap dőlt el, annak ellenére, hogy az első voksokat alig 24 órával ezelőtt adhattuk le. A döntés alapjául szolgáló munka 2010 áprilisában kezdődött el, amikor kiderült, a népakarat kire bízza a kormányzás felelősségét, és kire számít ellenzéki szerepkörben

A nép felemelhet és elsöpörhet – ezt soha nem szabad felednie sem győztesnek, sem vesztesnek. Amikor az ókori Róma ünneplő tömege elé hajtatott egy-egy győztes hadvezér, a kocsin mindig állt mögötte egy rabszolga. Az volt a dolga, hogy az ováció közepette időnként ura fülébe súgja: „Memento mori…” Az emlékeztetés az elmúlásra figyelmeztetett: a dicsőséget élvezze ki, aki arra érdemesnek találtatott, de ne feledje, hogy az ünneplés új fejezetet is nyitott. Újra bizonyítania kell, hogy méltó a szolgálat megtisztelő feladatára.

Albert Schweitzer is idézhető itt, aki azt mondta: „Csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni.” Magyarország legfőbb törvényhozó, így legmagasabb népképviseleti szerve az Országgyűlés, ezért a parlamenti munka a szó legnemesebb értelmében vett szolgálat; a képviselőséggel járó minden eszköz, jog és hatalom a közjó szolgálatában teljesedhet ki. Memento servitius…

– Nyéki Zsolt -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!