Nyíregyháza hírei

2014.05.04. 20:22

A tbc időben felfedezhető

Nyíregyháza - Nem kötelező, de negyven év felett fokozottan ajánlott az ingyenes tüdőszűrés.

Nyíregyháza - Nem kötelező, de negyven év felett fokozottan ajánlott az ingyenes tüdőszűrés.A rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet a TBC világnap kapcsán dr. Obbágy Veronika, a Megyei és Városi Tüdőgondozó főorvosa. A tüdőgyász szakorvos hangsúlyozza, hogy a betegség, főként kezdeti stádiumban ritkán okoz tüneteket, de tüdőszűréssel már panaszmentes állapotban is észrevehető.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint évente nyolc millióan betegszenek meg tbc-ben világszerte, és a mai napig ez a legtöbb, évente közel kétmillió halálos áldozatot követelő fertőző kór.

Az eredmények Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is riasztóak, hazánkat tekintve továbbra is ebben a térségben a legnagyobb a tuberkulózisban szenvedő betegek aránya. A cseppfertőzéssel terjedő betegség rendszeres szűrővizsgálatokkal időben kiszűrhető ezért a tüdőszűrésnek kulcsszerepe van a tbc felismerésében és megelőzésében.

A tbc helyzetét tekintve éles eltérések mutatkoznak hazánk területén – ismerteti a szakember. – Míg a dunántúli régióban alig jellemző a betegség, addig Kelet-Magyarországon, főleg észak-keleten még mindig nagy a kezelt és az újonnan felfedezett betegek száma. A statisztikai nyilvántartások alapján a nyíregyházi tüdőgondozó területén az elmúlt években, évente átlagosan 60-65 fővel, míg 2013-ban 64 új beteggel nőtt a tbc-ben szenvedők száma.

Hónapok és évek

– Noha az érték jobb, megyénkben vannak olyan gócpontok (például Baktalórántházán, Tiszavasváriban, Csengerben vagy Kisvárdán és környékén), ahonnan bármikor „robbanhat” a tbc és akár kisebb járványt is okozhat – sorolja a főorvos. A térségre jellemző megbetegedések gyakorisága a főorvosnő szerint egyrészt a mélyszegénységgel, másrészt a nagyfokú migrációval magyarázható, amely leginkább Romániából és Ukrajnából, tehát azokból a szomszédos országokból ered, amelyekben sokkal több a tbc-s beteg, mint nálunk.

– A tbc kialakulása hónapoktól akár évekig tarthat, a beteg ember sokáig panaszmentes marad, de azalatt is fertőzheti környezetét, s ha tüdőszűréssel időben nem vesszük észre, mire panasszal jelentkezik az orvosnál, már esetleg több embert megfertőzött a környezetében – hangzik a figyelmeztetés –, éppen ezért ajánlott a 40 éven felüliek ingyenes szűrése, mert így még időben felfedezhető a betegség.

– Az lenne a legjobb, ha ez a korosztály önmagára nézve tartaná kötelezőnek, hogy évente részt vegyen a vizsgálaton.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!