Nyíregyháza hírei

2014.09.25. 08:46

A lezáruló ciklus értékelése

Nyíregyháza - A nyíregyházi képviselő-testület frakcióvezetőit a csütörtöki közgyűlés előtt arra kértük, értékeljék az elmúlt 4 évet.

Nyíregyháza - A nyíregyházi képviselő-testület frakcióvezetőit a csütörtöki közgyűlés előtt arra kértük, értékeljék az elmúlt 4 évet.

Dr. Adorján Gusztáv (Fidesz):

Nyíregyháza nagyot lépett előre az elmúlt négy esztendőben. Több mint 18 milliárd forintnyi adósságtól szabadultunk meg, magunk mögött hagyva a reménytelenséget és kilátástalanságot.

2010-ben úgy vettük át a város vezetését, hogy semmire sem volt pénz. A ciklus kezdeti évei arról szóltak, hogy a város gazdálkodását a valósághoz igazítottuk, megállítottuk a pazarlást és elzártuk a pénzcsapokat. Ma már látszik a városon, hogy az itt élők összefogása milyen teljesítményre képes. Hiszen ma már nem hitelből épülnek utak, kerékpárutak és járdák, önerőből fejlesztjük a közvilágítást.

Megújítjuk bölcsődéinket, óvodáinkat, iskoláinkat, a Bujtosi Szabadidő Csarnokot, a Váci Mihály Kulturális Központot. Évtizedek óta megoldatlan problémákat számolunk fel fokozatosan, fejlesztjük a csapadékvíz-elvezető rendszert, és végre a külterületeken élők is érezhetik, hogy az ő szavuk is számít ebben a városban.

Nyíregyháza többet adott az elmúlt években az ország jó teljesítményéhez, és többet nyújtott az itt élők számára is munkahelyteremtésben, szociális szolgáltatásokban, sportban, kultúrában, az élet szinte minden területén. Végre méltó helyére került Sóstó, a turizmus fejlődése igazi sikertörténete lett városunknak.

Tudjuk, hogy sok még a tennivaló, és sok probléma vár még megoldásra. Az októberi választás arról szól, hogy letérünk-e a fejlődés útjáról. Én bízom benne, hogy a nyíregyháziak a kormányzattal együttműködni képes, az itt élők érdekeit szem előtt tartó vezetést választanak majd. Mi egy erős és egységes, felkészült csapattal készen állunk a munka folytatására.


Nagy László (MSZP):

2010 októberében 20,4 milliárd forint előkészített és 90 százalékban megnyert EU-s fejlesztési lehetőséggel, a nagyvárosokhoz hasonló, sok fideszes vezetésű városénál kedvezőbb hitelállománnyal indult az önkormányzat. Ez utóbbit a kormány a hitelátvállalással megoldotta.

Az önkormányzat néhol indokolatlan késlekedéssel valósítja meg az átvett projekteket. Példaként néhány: szennyvízprogram, művelődési ház, kerékpárút, iskolák felújítása, informatikai fejlesztése, érkerti lakótelep felújítása. A korábbi évek állatparki fejlesztései és a folyamatban lévő parkfürdő-beruházások eredményesek voltak. A gyógyhellyé minősítés, a gyenge forint és a meleg nyarak hatására nőtt a külföldi turisták száma. Ezek pozitív eredmények, de az elfogadhatatlan, ahogy állami és önkormányzati döntésekkel az intézményeket átalakították, önállóságukat elvették, nagy népességű városrészek frissen felújított iskoláit megszüntették.

Nem helyeseljük a szociális ellátórendszer átalakítását. A gazdasági társaságok feletti ellenőrzést budapesti barátok révén egy személyben a polgármester gyakorolja. Az önkormányzati szolgáltató társaságok veszteségközeli helyzetbe kerültek, állami támogatásra szorulnak. A Fidesz és a polgármester céljainak alárendelt városi média sötét múltat idéz. Az intézményfelújítások, út-járda-park-építések értéke nem több, mint a korábbi ciklusokban. A plakátokon hirdetett „12 ezer embernek adtunk munkát” szlo­gennel szemben az igazság az, hogy 1,3 százalékkal, 870 fővel csökkent a munkanélküliek száma, főleg a közfoglalkoztatás miatt.

Négy év alatt egyetlen új termelő beruházást sem sikerült a városba hozni. Nem javult a városlakók jövedelmi helyzete, alig épültek új lakások, fennmaradásukért küzdenek a helyi kisvállalkozók, nagy a munkavállalók kiszolgáltatottsága, mélyült a szegénység, sokan tervezik a jövőjüket külföldön.


Vass Zoltán (Jobbik)

Miután a baloldali városvezetés a csőd szélére juttatta Nyíregyházát, nehéz volt stabilizálni a pénzügyi helyzetet, amit csak kormányzati segítséggel és megszorításokkal tudott megoldani a Fidesz.

A Jobbik minden olyan előterjesztést támogatott ez elmúlt négy évben, ami a pénzügyi stabilitás megteremtését szolgálta. Viszont a megszorításokkal nem értettünk egyet, mert azokat felső nyomásra, pártutasításra próbálta megvalósítani a Fidesz.

Ellenzéki pártként többször nem tudtuk megszavazni a költségvetést, mert voltak benne olyan tételek, amelyeket mi másképpen gondoltunk volna. De sajnos a keretek adottak, a Fidesz mindent központi irányítás alá rendelt. Még így is konstruktívan igyekeztünk a jelenlegi városvezetéshez állni: ami Nyíregyháza érdekét szolgálta, azt támogattuk, ami nem, azt elutasítottuk. Viszont aki csak azért szavaz mindenre nemmel, mert nem ő irányítja a várost, az felelőtlen, és nem a városa érdekeit szolgálja. Ez a fajta politikai hozzáállás tőlünk távol áll. Lokálpatriótaként kell viselkedni, a lehető legtöbbet kell kihozni a lehetőségekből minden döntésünkkel.

Sok olyan tervünk volt, amelyeket nem sikerült megvalósítani ellenzéki pártként. Ilyen volt a kisvállalkozások támogatása, a helyi pénz bevezetése, a korábbi és a jelenlegi szerződések felülvizsgálata, azoknak az utcaneveknek a megváltoztatása, amelyek sötét múltú történelmi személyiségek nevét viselik, a szovjet és a román megszállási emlékművek eltávolítása, a lakosság támogatása az út- és közműépítésben, és sok-sok más dolog. Ahhoz, hogy ezekben előre tudjunk lépni, választást kell nyerni!

Bízunk benne, hogy az elmúlt négy év nyugodt és szakmailag megfontolt politizálása elnyerte a választók bizalmát!


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!