Nyíregyháza hírei

2014.10.28. 18:40

A legkisebb településekre is eljutott a Tandem

Nyíregyháza - Tizenegy hónap alatt negyedszáz rendezvényen több mint félezren „tanulták a demokráciát” megyénkben.

Nyíregyháza - Tizenegy hónap alatt negyedszáz rendezvényen több mint félezren „tanulták a demokráciát” megyénkben.

Tavaly decembertől idén októberig rótta a megyénk „útjait” a Tandem, azaz a megyei önkormányzat és konzorciumi civil partnerei „Tanuljunk Demokráciát a közös sikerért!” pályázati programja. Majd’ egy esztendő leforgása alatt 600 érdeklődőt vonzott az összesen 24 fejlesztéspolitikai és stratégiai célú rendezvény, s több mint félszáz együttműködési megállapodás született – értékelt a keddi projektzárón Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke.

– Sikerült erősítenünk a civil és az önkormányzati szféra közötti partnerséget, a helyi közösségek örömmel kapcsolódtak be a közszféra munkájába. Létrejött a Civil Konzultatív Bizottság, és elkészült a megyei civil stratégiáról szóló dokumentum. A „Civil értékteremtés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében” című kiadvány a civil szervezetek szerepét, munkásságát és fontosságát taglalja, bemutatva a követendő, jó gyakorlatokat, sikereket. Ahhoz, hogy olyan megyévé váljunk, ahol jó élni, és ahová jó visszatérni, a helyi civilekre, építő közösségekre is nagy szükség van! – tette hozzá Baracsi Endre.

Van még mit tanulnunk

– Legszívesebben megkérném az alelnök urat, hogy a magáért beszélő beszámolóját küldje el az Ökotárs Alapítványnak! Nekik is érdemes lenne ugyanis felülniük a Tandemre... – utalt a civil szervezetnél tapasztalt szabálytalanságokra, visszaélésekre némi humorral Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, majd elmondta: Szabolcs megye a legjobb példa arra, hogy nem kellenek hatalmas pénzek az eredményes munkához.

– A kormány a jövőben is számít azokra a civil partnerekre, akik pár százezer, millió forint támogatás fejében is hajlandóak fontos közösségi feladatokat végezni, lelkiismeretesen és becsületesen dolgozni, együttműködve a városi és megyei önkormányzatokkal. A megyei civil stratégia elismerésre méltó, csakúgy, mint a projekt eredményei, hiszen a legkisebb településekre is eljutott a Tandem, és olyan programok valósultak meg, amelyek valóban hasznosak – fogalmazott az államtitkár.

Kozma Péter kormánymegbízott rámutatott: a jó állam nem öncélú jogintézmény; rendszeres, interaktív kapcsolatot tart fenn a társadalom szereplőivel, így a civil szférával is, akik hatást gyakorolhatnak a kormányzati szándékokra, döntésekre. Magyarországon a rendszerváltozás után negyedszázaddal is tanulnunk kell még demokráciát, ebben segített a program.

KM-PI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!