2014.10.10. 11:06
Felmentették a rallyverseny pályabiztosítóját
Nyíregyháza - A nem jogerős ítélettel szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be.
Nyíregyháza - A nem jogerős ítélettel szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be.
A Nyíregyházi Járásbíróság szeptember 4-én nem jogerős ítéletével felmentette J. M. vádlottat az ellene foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntette miatt emelt vád alól.
A bíróság az alábbiakat állapította meg: a vádlottat egy ismerőse felkérte, hogy 2013. június 30-án pályabiztosítóként vegyen részt a Ralda-Rallye Sprint Nagykálló és Biri települések közötti autóversenyen, melyre biztonsági terv készült, s ez alapján a versenyen 18 pályabiztosító vett részt, akik június 30-án 5 óra 30 perckor megkapták az eligazítást, és a helyüket is kijelölték. Ezen a J. M. nem volt jelen, így nem tudta, hogy mi is a feladata.
A vádlott által felügyelt területen a pályát jelző sárga szalagot a vádlott húzta ki, de azt a nézők leszakították. A balesetet megelőzően már lezajlott két futam, melynek ideje alatt pontosan meg nem határozható időpontban a védőszalag elszakadt, s a nézők bementek a „bukótérbe”, onnan figyelték a versenyt. A vádlott többször rászólt a nézőkre, azonban azok nem hagyták el a helyszínt. A versenybizottságot sem értesítette arról, hogy a bukózónában több személy is tartózkodott.
A harmadik futam alatt az egyik versenyző 13 óra 57 perckor a pályáról kisodródott a bukótérbe, ahol legalább 30–40 néző tartózkodott és kb. 44–52 kilométeres óránkénti sebességgel tíz nézőt elütött. A balesetben egy néző életét veszítette, többen súlyosan megsérültek.
– A bíróság ítéletében arra a megállapításra jutott, hogy J. M.-et a rendező nem készítette fel feladatára, hiszen az eligazításon nem volt jelen, ezért nem kapott megfelelő oktatást és nem lehetett tisztában feladatával. A vádlottat a bíróság felmentette az ellene emelt vád alól. Az ügyész fellebbezést jelentett be az ítélettel szemben – tájékoztatta lapunkat dr. Toma Attila, a Nyíregyházi Törvényszék helyettes sajtószóvivője.
Ez volt a feladat...
A pályabiztosítók feladata volt, hogy a nézők szempontjából veszélyesnek minősített, és a verseny megkezdése előtt szalagokkal elkerített területről távol tartsák a nézőket, és az esetlegesen megsérült, leszakított, vagy hiányzó szalagokat a verseny előtt, vagy alatt is folyamatosan pótolják. Továbbá, hogy a bukótérben tartózkodó nézők esetén e tényről a versenybizottságot tájékoztassák.
KM
Tragédia az autóversenyen
Nagykálló – Nézők közé hajtott egy versenyző – többen megsérültek. Tovább >>>
A műtőben meghalt az egyik néző
Nagykálló, Újfehértó – Baleset történt a 4912. számú út Nagykálló és Újfehértó közötti szakaszán zajló autóversenyen 2013. június 30-án kora délután. Tovább >>>