Nyíregyháza hírei

2014.10.07. 17:43

Ne (csak) mások döntsenek!

Nyíregyháza - Aki nem megy el szavazni, semmilyen hozzáfűzni valója nem lehet a végeredményhez.

Nyíregyháza - Aki nem megy el szavazni, semmilyen hozzáfűzni valója nem lehet a végeredményhez.A választói jogosultságról, a szavazási rendszerről, a polgármesterek és a helyi önkormányzati képviselők választásáról, a kampányolásról, a média szerepéről és felelősségéről, valamint a szavazatszámlálás mikéntjéről, a szavazókörök eredményeinek megállapításáról és az esetleges jogorvoslati tudnivalókról is szó esett kedden az Euroadvance Kft. által szervezett ingyenes képzési programsorozat első állomásán.

A megyeháza tárgyalótermében Szuhóczky Gábor, a cég ügyvezetője köszöntötte a civil szervezetek képviselőit, majd elmondta: a „TANDEM – TANuljunk DEMokráciát a közös sikerért!” című program fél éve indult útnak megyénkben azzal a céllal, hogy a civilek és a közigazgatásban dolgozók közelebb kerüljenek egymáshoz, és egy folyamatos, közös tanulás eredményeképpen hatékonyabbá és interaktívvá váljon a közigazgatás rendszere.

Minden voks számít

Kérdésünkre, mennyire járatosak az emberek a választójogi alapismeretek, politikai történések világában, Szuhóczky Gábor így válaszolt: – Ránk fér a tudásgyarapítás, hiszen a választásra jogosultak egy része ciklusról ciklusra távol marad a szavazóurnától, nem tud vagy nem akar voksolni. Fontos, hogy éljünk a választójogunkkal, ám csak akkor tudunk felelős döntést hozni, ha átlátjuk a rendszer célját, felépítését, működését. Aki nem megy el szavazni, annak semmilyen hozzáfűzni valója nem lehet a végeredményhez! Ha egy-egy településen a lakosság kétharmada voksolna, akkor a parlamentben, illetve az önkormányzatokban mindenkinek kellő legitimációja lenne. A keddi „TANDEM”-képzése hozzájárul ahhoz, hogy a civil szervezeteken keresztül aktivitásra buzdítsuk a lakosságot.

KM-PI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!