Nyíregyháza hírei

2014.11.07. 14:20

"Nem szegregáltunk és nem is fogunk!"

Debrecen, Nyíregyháza - A törvényszék szegregációért marasztalta el a Hajdúdorogi Egyházmegyét. Az ítélet azt jelenti, hogy a Huszár-telep iskolájában nem indulhat új első osztály.

Debrecen, Nyíregyháza - A törvényszék szegregációért marasztalta el a Hajdúdorogi Egyházmegyét. Az ítélet azt jelenti, hogy a Huszár-telep iskolájában nem indulhat új első osztály.Jogerős ítéletet hozott a Debreceni Íté­lőtábla a nyíregyházi Huszár-telepen működő iskola ügyében, e szerint újabb első osztály már nem indítható. A per, amelyet a CFCF (Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány) indított, a Huszár-telepen működő szegregált iskola felszámolását célozta. Az intézményt a szegregált oktatás gyakorlata miatt 2007-ben bezáratta a nyíregyházi önkormányzat. Az iskolát 2011-ben indította újra a görög katolikus egyház Hajdúdorogi Egyházmegyéje, akiket a CFCF ismételten perbe fogott. A most lényegében helybenhagyott elsőfokú ítélet a Nyíregyházi Törvényszéken született meg februárban. Az ítélet megállapította: az önkormányzat azzal, hogy az iskola épületét ingyen az egyháznak adta, továbbá pénzügyi támogatást is nyújtott, s ezzel egyidejűleg megszüntette a telepi gyerekeket utaztató iskolabuszt, a cigány tanulókat jogellenesen elkülönítette. A törvényszék szegregációért marasztalta el a Hajdúdorogi Egyházmegyét, és a jogsértés abbahagyására kötelezte az alpereseket – ez azt jelenti, hogy az egyházi iskolában nem indítható újabb első osztály.

Trükkökkel sem lehet

– A per során a CFCF (Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány és az egyház többször is egyeztettek, de a megbeszélések eredménytelenek voltak, mivel a görög katolikus egyház ragaszkodott a jogellenes helyzet fenntartásához, és elvetette azt a megoldást, hogy a kisiskolásokat saját belvárosi iskolájába fokozatosan integrálja – fogalmazott el Debreceni Ítélőtáblán lefolytatott csütörtöki tárgyalást követően dr. Kegye Adél, az alapítvány jogi képviselője. A szakember hozzátette: megkönnyebbüléssel fogadták, hogy az ítélőtábla ellenállt minden hatalmi nyomásgyakorlásnak, és nem hagyta befolyásolni magát sem a kormányzati, sem az egyházi lobbistáktól.

– A mostani döntés egyértelműen rámutat, hogy a cigány iskolák nem szervezhetők ki az egyházak fennhatósága alá, szegregált, elkülönített oktatás ilyen trükkök segítségével sem folytatható. Az elkülönítést tiltó jogszabályok az egyházakat is kötik – mutatott rá dr. Kegye Adél, aki azt is hangsúlyozta: a CFCF szilárd meggyőződése, hogy a cigány gyerekek felzárkóztatása csak integrált osztályokban valósulhat meg.

Nem adják fel!

– Azt bánt ebben a dologban, hogy mindig csak arról beszéltek, hogy állapítsák meg a szegregációt – mondta már Nyíregyházán, az iskola intézményvezetői irodájában ülve Kocsis Fülöp. A püspök mindig azt hangoztatta, s teszi most is, hogy a szegregáció rossz, az integráció jó. A befogadás, az együttnevelés, egymás megismerése jó és szükséges ahhoz, hogy egy egymással megbékélt társadalomban éljünk a hazában és a világban.

– Az emberek jogellenes elkülönítése rossz, s az a borzasztó a perben, hogy csak ezt firtatják, és sütik ránk a bélyeget, noha soha nem szegregáltunk és nem is fogunk. A szabad iskolaválasztás jogával élve a mi iskolánkba bárki beíratható és innen bárki elvihető – magyarázta Kocsis Fülöp –, s a négy évfolyamra járó 64 gyerek szülei így döntöttek. A püspök szerint szomorú, hogy a szülőkkel most azt akarták elhitetni, rossz döntést hoztak. Az elvégzett munka, az elért eredmények pedig azt bizonyítják, jól döntöttek.

– Az ítélet azt is jelenti, hogy nem kell bezárni az iskolánkat, folytathatjuk a munkát, a gyerekeket a 8. osztályig végigvihetjük, és ez a szándékunk – hangzott el válaszul a jövőre vonatkozó kérdésünkre.

– Keressük a módját, hogy a törvényekhez és jogszabályokhoz jobban igazodva mégis folytathassuk azt, amit négy évvel ezelőtt elkezdtünk, mert ez jó a társadalomnak, jó a gyerekeknek, és számunkra ez a legfontosabb – tette hozzá Kocsis Fülöp.

KM-BM


A Nyíregyháza Huszár-telepi iskola ügyében született másodfokú ítélet után több gyermek is eleshet a kiemelkedő minőségű oktatás lehetőségétől - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága az MTI-vel. tovább »

Jogerős ítéletet hozott a Debreceni Ítélőtábla a nyíregyházi Huszár-telepen működő iskola ügyében: a bíróság az elsőfokú határozatot helybenhagyva úgy döntött: az önkormányzat előidézte, míg a görögkatolikus egyház jogellenesen fenntartotta a cigány gyerekek elkülönítését. tovább »

Meg kell szüntetni a szegregált oktatást a Nyíregyházán, a Huszár-telepen működő cigány iskolában - erre kötelezte a fenntartókat csütörtöki jogerős ítéletében a Debreceni Ítélőtábla. tovább »

Jogellenesnek minősítette a Nyíregyházi Törvényszék pénteken meghozott, nem jogerős ítéletében a cigány gyerekek elkülönítését a nyíregyházi Huszár-telepi általános iskolában az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány által indított polgári peres eljárásban. A másodrendű alperes, az intézményt működtető Hajdúdorogi Egyházmegye fellebbez az ítélet ellen. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!