2015.02.10. 16:29
Dr. Bagdy Emőke Nyíregyházán
Nyíregyháza - Március 2-án a magyar pszichológia egyik legjelentősebb alkotó személyisége tart előadást a megyeszékhelyen.
Nyíregyháza - Március 2-án a magyar pszichológia egyik legjelentősebb alkotó személyisége tart előadást a megyeszékhelyen.
Bagdy Emőke életének minden pillanatát a körülötte lévő világ jobbá tételének szentelte. Egy személyben író, egyetemi tanár, pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus. Előadásai közkedveltek és méltán népszerűek. A professzor asszony – a legfrissebb kutatási eredmények alapján – ezúttal a „Szeretet, gyógyítás, csodák” témáról ad elő.
Aki valaha részt vett már Bagdy Emőke-előadáson, az jól tudja, hogy ez óriási élményt jelent, hiszen nem csak rengeteg, a gyakorlatban is jól hasznosítható információt kaphatunk, de feltöltődünk életkedvvel, energiával és optimizmussal.
Bagdy Emőke mindig fontosnak tartotta a társadalommal folytatott párbeszédet, a lélektani ismeretek terjesztését, a szakmai közvélemény formálását. Szereplései és ismeretterjesztő könyvei tették a hazai klinikai pszichológia vezető szereplőjévé. A nyíregyházi előadáson is megvásárolhatók lesznek Bagdy Emőke könyvei, melyeket szívesen dedikál is. Az előadásra szóló belépőjegyeket érdemes elővételben megvásárolni, mert óriási érdeklődés övezi az estét.
KM
Jegyek már kaphatók
Belépőjegyek a március 2-ai nyíregyházi előadásra 2700 Ft-os áron még kaphatók:
Media Markt – László utca 12.,
Neckermann – Szent István utca 1.,
OTP Travel – Dózsa György u. 3.,
Quaestor Travel – Kossuth tér 8.,
Sky Travel – Szabadság tér 4.,
valamint online a Ticket Express hálózatában: www.tex.hu.