Nyíregyháza hírei

2015.03.14. 19:01

A szövetség tagjai az új konzullal építkeznének

Nyíregyháza - Arkagyij Gupalo először vett részt hivatalos eseményen Ukrajna nyíregyházi konzuljaként.

Nyíregyháza - Arkagyij Gupalo először vett részt hivatalos eseményen Ukrajna nyíregyházi konzuljaként.

Szakmai és civil találkozót rendezett csütörtök délelőtt Nyíregyházán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Ipartestületek és Kisvállalkozások Szövetsége.

Géresi József bevezetőjében elmondta: szeretnék visszanyerni régi „súlyukat”, hiszen egykor jó kormányzati kapcsolatrendszerrel bírtak, ma pedig csupán – ahogy a szervezet megyei elnöke fogalmazott – elhagyatott bárányok.

– A ’90-es évek végén több tízmillió forint összértékű pályázatok felett bábáskodtunk, mostanság, ha nyerünk is, azok is csak néhány százezer forintos projektek – mondta Géresi József a csütörtöki konferencián, majd hozzátette: bízik abban, hogy Ukrajna nyíregyházi konzulátusának új vezetője segít majd nekik terveik megvalósításában.

A megszólított Arkagyij Gupalo – aki fenti minősítésében először vett részt hivatalos eseményen – távlati terveit osztotta meg a szakmai találkozó résztvevőivel akkor, amikor úgy fogalmazott: „szélesíteni kell a két ország közti testvérvárosi kapcsolatokat”.

– A környezetvédelem, a biotermelés, az idegenforgalom és az energiahatékonyság területén sok közös projektet valósíthat meg a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklusban a két ország – mondta Arkagyij Gupalo konzulátusvezető.

KM-TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!