Nyíregyháza hírei

2015.03.29. 13:06

Akit tenyerében tartott a Teremtő

Nyíregyháza - Kétgyermekes anyukaként szerezte meg a tanári diplomát.

Nyíregyháza - Kétgyermekes anyukaként szerezte meg a tanári diplomát.Korát cáfolva fiatalos lendülettel lép elém Arany János utcai, lakása ajtajában, holott március 9-én töltötte be 84. életévét. Viszem magammal dedikált ajándékát is, a Tenyerében tartott a Teremtő című könyvét, ami nevezhető önéletrajzi, családi, de várostörténeti regénynek is, úgy jó kétszáz oldalon.

Azt írja róla a recenzor, dr. Karádi Zsolt: „…magántermészetű történések sorozata… születésről, családról, háborúról… majd házasságról, gyermekvállalásról, hivatásról, munkáról, betegségekről, talpra állásról, hitről és halálról.” Szavait hallva mindezt visszaigazolja.

– Itt születtem Nyíregyházán, itt jártam általános iskolába, azután a református Kálvineumba, ahol egyszer maga Kodály Zoltán volt az énekkarunk vendég karnagya, majd a Santa Maria kereskedelmi leányközépiskolában tanultam, s csak már asszonyként, édesanyaként a dolgozók esti tagozatán érettségizhettem, mivel 1949-ben Csősz Sándorral, a helyi erőmű művezetőjével házasságot kötöttünk.

– Kislány koromban szüleim zongoraoktatásra írattak be, ez volt az első lépés a zene iránti vonzalmamban, amit a család mellett folytattam a Vikár Sándor-féle zeneiskolában. Itt találkoztam a fuvolával is, egy Debrecenből átjáró tanár indította be az oktatását. Ez a hangszer számomra maga volt a csoda, megkedveltem és megszerettem, otthagytam érte zongorát.

Hamarosan már részt is vett egy országos fafúvós versenyen, ahol korcsoportjában az első díjat szerezte meg. Ez a siker el is döntötte további sorsa alakulását: felvételizett Miskolcon a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolába, ahová már kétgyermekes anyukaként járt, így két év alatt végezte el négy év anyagát, s szerzett fuvola-szolfézs tanári diplomát 1959-ben.

Ekkor a szerencse a nyomába szegődött: megüresedett Nyíregyházán a fuvolatanári állás, amire őt nevezték ki.

– Ami azt illeti, nem unatkoztam: tanítottam, tanultam, koncerteztem, feleség, anya voltam, ápoltam beteg szüleimet. Sok bemutatóórára kaptam meghívást, a megyei zeneiskolák fuvola szakán tanfelügyelő voltam, 1982-től pedig a zeneiskola igazgatóhelyettesi teendőit is rám bízták. Gyakorta kérték segítségemet a Móricz Zsigmond Színházban zenés daraboknál, és ott voltam első fuvolásként a Szabolcsi Szimfonikus Zenekarban is.

Egyesületek, elismerések

Ötvenöt éves korukban a fúvósok nyugdíjba mehettek, s ő élt ezzel a lehetőséggel. Ám utána óraadóként zongora melléktantárgyat tanított a leendő énekszakosoknak a tanárképző főiskolán, majd a Művészeti Szakközépiskola zenei tagozatának fuvola tanszakos növendékeit készítette fel a felsőfokú tanulmányokra.

Igaz persze, hogy nem volt gond nélküli az élete. Egy rosszul sikerült műtét után például szinte lebénult a fél arca, de ő akkor sem adta fel: éjszakánként tükör előtt órák hosszat gyakorolt, amíg meg nem gyógyult, s játszott tovább…

Férjével – aki 2005-ben hunyt el –, 56 évet élt boldog házasságban. Két lányuk született, Erzsébet és Éva, akik tanárok. Iker lány és egy fiú unokával büszkélkedhet, s már két déd­unoka is gazdagítja a családot. Cs. Németh Erzsébet a Kodály Társaság mellett több egyesület tagja, számos elismerés birtokosa: többek között kiváló pedagógus, s megkapta a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének Aranydiplomáját.

Angyal Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!