Nyíregyháza hírei

2015.03.18. 10:22

Több éve harcol az igazáért

Kálmánháza - Tanúk segítségét kérte a napokban az egyik pénzintézet elleni pereskedéséhez portálunkon Gönczi József kálmánházi olvasónk, aki szintén áldozata lett a deviza alapú hitelfelvételnek. Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy lett-e visszhangja a múlt heti felhívásának.

Kálmánháza - Tanúk segítségét kérte a napokban az egyik pénzintézet elleni pereskedéséhez portálunkon Gönczi József kálmánházi olvasónk, aki szintén áldozata lett a deviza alapú hitelfelvételnek. Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy lett-e visszhangja a múlt heti felhívásának.– A cikk megjelenése után sokan jelentkeztek, de mivel a FHB Bankot pereltem be, nekem azok tudnak igazán segíteni, akik ennek a pénzintézetnek az ügyfelei. Szerencsére ilyen személyek is jelentkeztek, s még jelentkezhetnek is – magyarázta Gönczi József, aki újabb részleteket is mesélt arról, hogy mennyi helyen próbálta már korábban bizonyítani igazát.

– Még a per megindítása előtt megkerestem a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, és a szerződés semmissé tételét kértem az egyoldalú szerződésmódosításra hivatkozva. Dr. Szász Károly, a PSZÁF vezetője kivizsgálás nélkül elutasította a panaszom. Arra hivatkozott, hogy öt éven belül szervezett ellenőrzést végzett a banknál, és semmilyen törvénysértést nem állapított meg. Javasolta, forduljak a Békéltető Testülethez. Megfogadtam tanácsát, de onnan is elutasítottak, mégpedig arra az iktatószámra hivatkozva, amit Szász Károlyéktól kaptam – ecsetelte kálváriáját olvasónk.

– Ezután a Magyar Nemzeti Bankhoz fordultam panaszommal az egyoldalú szerződésmódosításra hivatkozva. Korábban az FHB Banktól és a Nemzeti Banktól is megkérdeztem, hogy rendelkeztek-e annyi svájci tőkével, mint amennyi szerződést kötöttek. Az FHB Bank a banki titokra hivatkozva elutasított, az MNB erre nem is válaszolt, s a PSZÁH iktatószámára hivatkozva elutasított. Kíváncsi lennék egy jogász véleményére, hogy vajon törvényesen járt-e a bank, amikor nem volt annyi svájci frank fedezete, ahány szerződést kötött. Vajon kinek lett volna joga ezt ellnőrizni? A Buda-Cash és a Quaestor cégekről is azt mondta a PSZÁF, hogy nem találtak törvénytelenséget, most meg a kirobbant botrány során kiderült, hogy már évek óta gond volt a brókercégekkel.

KM-MML

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország 2015. március 18-i számában.


Kálmánháza - Különös kéréssel kereste meg szerkesztőségünket a Kálmánházán élő Gönczi József. Devizahitel miatt pereskedik az egyik pénzintézettel, s ezért olyan adósokat keres, akik a nevüket vállalva, a saját példájukat a bíróságon elmondván Gönczi úr állításait igazolnák. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!