A bárányokat is megeszik

Nyíregyháza - A közös nevező, amely egy szintre hozza az ember- és állatszereplőket, nem más, mint a kiszolgáltatottság.

Margócsy István, az ELTE irodalomtörténésze Márton László Te egy állat vagy! című könyvét elemzi azon az irodalmi konferencián, amelyet pénteken és szombaton a Nyíregyházi Állatparkban rendeznek. Az előadás tömörített változatát közöljük:

„Te egy állat vagy!” – szól Márton László elbeszéléskötetének durván provokatív címe. S e felkiáltás valamennyi elbeszélésben fel is hangzik vagy szó szerinti megismétlődésben, vagy parafrázisában: Te nem vagy ember! Mivel az elbeszélésekben a szereplők természetszerűleg emberek, a meghatározás, akár gyalázkodólag, akár elismerőleg, emberekre vonatkozik.

E meghatározás – legyen bármilyen profán vagy frivol – érvényes a kötet egészére is: az elbeszélésekben az embereknek emberekhez vagy állatokhoz való viszonyában nem fedezhetők fel jelentős különbségek. Az állatok úgy (is) szerepelnek, mint emberek, s az emberek viselkedése rendkívüli mértékben hasonlatos ahhoz, ahogy köztudatunk elképzeli az állatvilágot. Márton minden elbeszélése egy-egy állat köré szerveződik. Vagy egy állattal történik valami különös dolog, ami felkavarja emberi környezetének normalitását, vagy valakinek van egy állata, amely egészen különös pozíciót foglal el tulajdonosa életében, vagy egyszerűen az a helyzet, hogy valaki hasonlít egy állatra, s e hasonlóság következményekkel bír emberi viszonyaiban.

Kettős játékot mutat be

Márton minden elbeszélésében kettős játékot mutat be: állatokról – vagy állatok révén – beszél, de kizárólag az emberi világ érdekli. (Írásaiban semmiféle állatvédő jó szándéknak vagy állatszeretetnek nyomát sem lelni.) Az állatok csak mintegy katalizátorként szolgálnak ahhoz, hogy az emberi szereplők és a legkülönfélébb emberi reakciók nyerjenek megjelenítést.

Az a közös nevező, amely egy szintre hozza Márton ember- és állatszereplőit, nem más, mint a történelmi kiszolgáltatottság és fogság. A jelenkorunkban élő emberek ugyanúgy ki vannak szolgáltatva a körülmények szorításának, a politikai és erkölcsi fenyegetettségnek, miként az állatok az emberek uralmának, az állattartás szokásrendjéből következő hatalmi játékoknak – a különbség csupán annyi, hogy az emberek, miközben elszenvedik e viszonyrendszer nyomását, folyamatosan újra is termelik e viszonyokat.

Az állatok élete az emberek között mindig rabtartást feltételez, hiszen az állat minden esetben valakinek, valaki másnak az állata. Ez azt is jelenti, hogy az állat léte minden szempontból fenyegető hatalmi viszonyok hálója által van meghatározva, egészen a szélsőségekig elmenően – hiszen a gyermeki játszótársként és vallási jelképként is kitűnően funkcionáló bárányokat is rendszerint megölik és megeszik. Ahogy a nagy összegzés némi kajánsággal, ki is mondja: „a gazda azért gyönyörködik a szeretett csirkében, mert tudja, hogy le fogja vágni” (A papagáj).

KM