Felelevenítették Nyíregyháza 266 éves történelmét!

2019.05.17. 20:33

A pusztát virágos kertté varázsolták

Nyíregyháza alapításának 266. évfordulójára emlékezett pénteken a város önkormányzata.

Fotó: Pusztai Sándor

Nyírségi dallamokat játszott a Szikes zenekar péntek délután a nyíregyházi városházán. Nemcsak a táncra csábító muzsika jelezte, hogy nem mindennapi rendezvény kezdődik hamarosan a díszteremben, hanem az is, hogy az érkező vendégektől héber, ukrán, lengyel, szlovák szavakat is lehetett hallani. A külföldi delegációk azért érkeztek, hogy együtt ünnepeljék az önkormányzattal Nyíregyháza betelepítésének 266. évfordulóját. A város alapítása mellett ugyanis az is ünneplésre adott okot, hogy húsz éve van testvérvárosi kapcsolat Nyíregyháza és az izraeli Kiryat Motzkin között, az ukrán Ivano-Frankivszk várossal pedig tizenöt éve kötött testvárosi szerződést a megyeszékhely.

Az ünnepélyes zászlóbehozatalt követően a vendégeket az önkormányzat nevében dr. Kovács Ferenc polgármester köszöntötte. Mint kiemelte, jelentős üzenete van az évfordulónak, hiszen ez a hosszú múlt köszönhető elődeink szorgalmas és fáradhatatlan munkájának, amelyből mi utódok meríthetünk. Tiszteljük elődeink munkáját, ápoljuk az örökséget, s vigyázzunk az értékekre. Ezt is jelzi, hogy péntek délelőtt a városnapi sorozat egyik programjaként azt ünnepelte a város, hogy hét új fejezettel lett gazdagabb a helyi értéktár. A város vezetője felidézte gróf Károlyi Ferencet, az újratelepítés ötletének atyját, aki jelentős kedvezményeket ígért a főleg Békés megyéből érkezett szlovák evangélikus bevándorlóknak.

– A letelepedő emberek a pusztát virágos kertté varázsolták. Szorgalmas munkával először mezővárossá tették, a kiváltságok megszerzése után pedig Nyíregyháza szabad város lett – fogalmazott dr. Kovács Ferenc. – Az elődöktől megtanultuk a munka, a család és a partnerek tiszteletét. A tirpák ősöktől örökölt kitartó munkával és szorgalommal sikerült Nyíregyházát gazdag, erős, stabil várossá tenni. Ugyanakkor a város nyitott is, a kapcsolatoknak, a közös munkának, az együttműködésnek köszönhetően tanulunk is egymástól. Célunk, hogy biztonságos, fejlődő várost építsünk, ahová a fiatalok szívesen visszajönnek, s ahol letelepednek.

Nyíregyháza 266 éves történelmét dr. Ulrich Attila alpolgármester elevenítette fel. Előzményként felidézte a korábbi évtizedeket, az 1670-1711 közötti időszakot, mivel a különböző harcoknak köszönhetően elnéptelenedett a nyírségi táj. A betelepítést elindító gróf Károlyi Ferenc megtanulta édesapjától, gróf Károlyi Sándor tábornagytól, hogy az üres, kihalt birtok semmire sem jó. A Nyíregyházán letelepedett közel 300 tót család munkájának köszönhetően a település 1786-ban már mezőváros lett, és saját pecséttel rendelkezett. A feudális szolgáltatások megváltása után tovább fejlődött a város, az 1849-es szabadságharcot követő időszakban pedig elindult a polgárosodás útján. A történész végzettségű alpolgármester végigvezette a város történelmét napjainkig.

– A sok beruházás azt jelzi, hogy gazdaságilag és társadalmilag is erősödik a város. Nyíregyháza erős város, ismeri, szereti és tiszteli történelmét. Ebben a városban mindenki egyaránt fontos, legyen az bár fiatal vagy idős – fogalmazott dr. Ulrich Attila.

Felszólalt a két testvérváros küldöttségének vezetője is. Az együttműködés fontosságát, a sok tapasztalatcsere hasznosságát, valamint a megerősödött kapcsolatokat emelte ki beszédében Haim Zuri, az izraeli Kiryat Motzkin polgármestere. Roman Martcinkiv tanácsos, az ukrán Ivano-Frankivszk küldöttségének vezetője arról szólt, hogy az elmúlt tizenöt év bizonyította: megbízható, ígéretes partner a két város. Reményét fejezte ki, hogy a közös programok kidolgozása tovább erősíti a kapcsolatokat. A két vendég emléklapot vehetett át dr. Kovács Ferenctől, majd az Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tánctagozatos növendékeinek műsorát láthatták befejezésül az ünnepi közgyűlés résztvevői.

A városnap ezt követően a Városalapítók szobránál folytatódott. A tánctagozatos diákok és a Szikes zenekar közös műsora után elhelyezték az emlékezés és a tisztelet koszorúit a megye és a város vezetői, a meghívott diplomaták, a partnervárosok küldöttségei, a város intézményének és pártjainak képviselői, valamint virággal köszönték meg a város elmúlt 266 évét Nyíregyháza lakosai is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!