Ország-világ

2015.09.23. 14:53

Kutatók éjszakája - Országszerte 41 városban több mint 2 ezer program várja az érdeklődőket

Budapest, 2015. szeptember 23., szerda (MTI) - Országszerte 41 városban, 150-nél is több helyszínen mintegy kétezer program közül válogathatnak az érdeklődők pénteken a 10. Kutatók éjszakáján, a rendezvénysorozatra idén 60-70 ezer látogatót várnak - mondta el Grasselli Norbert, a Bay Zoltán Nonprofit Kft. ügyvezetője szerdán Budapesten.

Budapest, 2015. szeptember 23., szerda (MTI) - Országszerte 41 városban, 150-nél is több helyszínen mintegy kétezer program közül válogathatnak az érdeklődők pénteken a 10. Kutatók éjszakáján, a rendezvénysorozatra idén 60-70 ezer látogatót várnak - mondta el Grasselli Norbert, a Bay Zoltán Nonprofit Kft. ügyvezetője szerdán Budapesten.

A sajtótájékoztatón Kardon Béla, a teljesen ingyenesen látogatható rendezvénysorozat szakmai vezetője hangsúlyozta, hogy a Kutatók éjszakája célja közelebb hozni a természettudományt a társadalomhoz és népszerűsíteni a kutatói életformát.

A Bay Zoltán Kft. Budapesten többek között drónbicikli-bemutatóval, elektrolízises zsiráffestéssel és lézershow-val készül a Kutatók éjszakájára, míg Miskolcon a 70-es és 80-as évek számítógépes játékaival, Szegeden pedig a baktériumok és algák világával ismerkedhetnek a látogatók - ismertette az állami tulajdonban lévő vállalat programkínálatát Grasselli Norbert.

Kollár László, a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektor-helyettese köszöntőjében arról beszélt, hogy a tudomány nem zárkózhat be saját szűk köreibe, utat kell találni mind a társadalom, mind a gyerekek és a döntéshozók felé is.

A Kutatók éjszakáján az egyetemre érező látogatók 99 izgalmas program közül választhatnak, így például többet tudhatnak meg a hídépítésről, a mobil alkalmazások fejlesztéséről és az atomenergiáról is - tette hozzá.

Hatodik alkalommal vesz részt a Kutatók éjszakája programjaiban a mintegy kétezer kutatót, mérnököt és informatikust foglalkoztató Ericsson Magyarország, amely pénteken délután és este megnyitja egyébként szigorúan zárt kutatólaborjait a nagyközönség előtt, valamint különféle bemutatókkal is készül.

Jakab Roland, a mobilhálózatok fejlesztésével foglalkozó vállalat ügyvezető igazgatója elmondta: idén kiemelt eseményként kezelik a Roboskicc Challange elnevezésű rekordkísérletet, amelynek keretében legalább 500 gyermekek és felnőttek által újrahasznosított anyagokból épített firkarobotot várnak egy nagyszabású közös rajzolásra.

A megmérettetésre továbbra is lehet jelentkezni, a robotok felépítésére pénteken a helyszínen is lesz lehetőség.

Az eseményen bemutatták a sajtó képviselőinek a Bay Zoltán Kft. csomag- és emberszállításra is alkalmas drónbiciklijét, amelyet a fejlesztőcsapat 2016 folyamán már magánszemélyek által is megvásárolható, teljesen biztonságos formában szeretne piacra dobni várhatóan 100-120 ezer eurós (mintegy 31-37 millió forint) áron.

Szintén látható volt működés közben a BME számos versenyen díjazott, sűrített levegővel hajtott pneumobilja, a komoly sebességre is képes környezetbarát járművet Farkas Zsolt egyetemi adjunktus mutatta be.

A Kutatók éjszakája az Európai Uniós Marie Sklodowska-Curie Akció (MSCA) keretében valósul meg kontinens-szerte szeptember negyedik péntekén, az alkalomra idén 280 városban készülnek különböző tudománynépszerűsítő programokkal. 2015-ben az Európai Bizottság központi szerdai rendezvényére két magyar kutató is meghívást kapott: Szabó Ferenc, a Pannon Egyetem adjunktusa világítástechnikai bemutatót tart, míg Zsíros László Norbert, a Szertár internetes blog alapítója látványos kísérletek végez a brüsszeli közönség előtt.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában