Felelőtlenség

2019.05.07. 14:19

Deutsch: Ujhelyi az európai szocialistákkal is beígérte a kerítés lebontását

Kerítésmentes Európáért kampányolt Ujhelyi István hétfőn, az MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő az európai szocialistákkal beígérte a magyar határkerítés lebontását, ami elfogadhatatlan – így kommentálta Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján a szocialista politikus előző napi bécsi látogatását.

Ujhelyi István azzal a bevándorláspárti Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ) állt ki közösen, amely beengedte a migránsok tömegeit Ausztriába – mondta Deutsch Tamás. Hozzátette azt is, hogy az osztrák szociáldemokraták volt kancellárja, Christian Kern egyike azoknak a bevándorláspárti európai baloldali politikusoknak, akik mindig minden helyen élesen és durván támadták a magyar határkerítést és határvédelmet.

„Most pedig az osztrák szocialisták a magyar szocialistákkal szövetkeznek a magyar határvédelem kiiktatására, a határkerítés lebontására”

- jelentette ki a Fidesz EP-képviselője.

Szerinte Ujhelyi István szavai alapján úgy tűnik, a magyar szocialisták készek a külföldi szövetségeseik megrendelését teljesíteni, és „lelkesen beígérik a magyar határkerítés lebontását”.

Ezt minden magyar és európai polgár biztonsága elleni nyílt támadásként értékelte Deutsch Tamás, hangsúlyozva, hogy

a Magyarország déli határán felállított kerítés nem csupán Magyarország határát, hanem Európáét is védi a tömeges, illegális migránsáradattal szemben.

Arról is beszélt, az MSZP-sek nem először mondják azt, hogy ha döntési helyzetbe kerülnek, lebontják a kerítést. Tavaly miniszterelnök-jelöltként Botka László szegedi MSZP-s polgármester is azt ígérte, hogy a szocialisták lebontják a határkerítést – mondta.

A Fidesz politikusa szerint a május 26-i EP-választáson meg kell állítani a bevándorláspárti erőket.

Mint hírportálunk korábban megírta, Ujhelyi István hétfői soproni sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, „hogyha a kerítésmentes és egységes Európai Unióra vágynak, akkor az MSZP és a Párbeszéd szövetség listájára és a szociális Európára kell, hogy szavazzanak”.

Manfred Weber megsértette a magyarokat

Deutsch Tamást a keddi sajtótájékoztatón kérdezték arról is, hogy Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke hétfőn bejelentette: a magyar választókat sértő nyilatkozata miatt nem támogathatja a néppárti Manfred Webert az Európai Bizottság elnöki posztjára. A fideszes EP-képviselő erről úgy nyilatkozott:

Manfred Weber megsértette a magyar választókat, amikor azt mondta, nem akar magyar szavazatokkal az Európai Bizottság elnöke lenni. Amíg Manfred Weber nem korrigálja ezt a magyar emberekkel szemben nyilvánvalóan sértő kijelentését, addig nem számíthat Magyarország támogatására.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában