nógrád megyében

2019.05.21. 18:00

Elkapták a katalizátorokra szakosodott tolvajokat

A férfi és a nő parkoló autók katalizátorát vágták le és lopták el az ország több részén.

A nyomozás adatai alapján a 28 éves férfi február 10-e és május 14-e között különböző napszakokban az ország több településén – Salgótarjánban, Gyöngyösön, Jobbágyiban és Vácon – összesen nyolc parkoló autó katalizátorát vágta le és lopta el. A férfinak négy esetben segítséget nyújtott 29 éves élettársa is. A tolvajok ipari létesítmények vagy kórház előtt parkoló járművekről éppúgy loptak, mint iskola előtt álló autókról.

Az ügyben a pásztói rendőrkapitányság folytat eljárást, és azt is vizsgálják, hogy a gyanúsítottak máshol is követettek-e el hasonló bűncselekményt.

Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a Pásztói Járási Ügyészség indítványa alapján a nyomozási bíró elrendelte az erdőkertesi férfi letartóztatását.

A cselekményeket felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, több büntetőeljárás is folyik ellene, 2019 májusában az őt igazoltatni akaró rendőrök elől is megpróbált elmenekülni – tette hozzá. A férfi élettársa szabadlábon védekezhet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában