biztonság

2019.05.29. 07:13

Megerősítik a rendőri járőrözést az iskolák környékén Japánban

Megerősítik a rendőri járőrözést az iskolák környékén és azokon a helyeken, ahol gyerekek nagyobb számban gyűlnek össze, illetve az iskolához vezető útvonalakon – ilyen utasítást adott ki szerdán Abe Sindzó japán miniszterelnök a kormány rendkívüli ülését követően.

A Kyodo hírügynökség idézte a kormányfőt, aki azt mondta, kötelesek megtenni minden tőlük telhetőt a gyerekek biztonságának szavatolása érdekében.

A rendelkezés előzménye, hogy kedden egy férfi két késsel támadt egy buszmegállóban várakozókra a Tokió melletti Kavaszakiban. A gyerekek az iskolabuszra készültek felszállni, amikor rájuk vetette magát a késelő.

Ketten meghaltak, tizenkét gyerek és három felnőtt megsebesült, közülük többen súlyosan. Egy 12 éves kislány és egy harmincas éveiben járó férfi a kórházban halt bele sebesüléseibe. A merénylet után a támadó nyakon szúrta magát, és meghalt.

A rendőrségi vizsgálat szerint az incidens kevesebb mint 20 másodperc alatt zajlott le. A hatóságok szerdán átkutatták az elkövető lakását, hogy kiderítsék az eset okát. A körülmények tanulmányozásához felhasználják a térfigyelő kamerák felvételeit is.

A helyszínen még kedden megtalálták a támadáshoz használt két kést, illetve egy hátizsákban még további két kést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában