béke és biztonság

2019.05.17. 15:05

Ütőképes Magyar Honvédségre van szükség

Magyarországnak és a térségnek erős, ütőképes Magyar Honvédségre van szüksége, hogy mindenki békében és biztonságban élhessen, és a békét a jövő nemzedékek számára is meg lehessen őrizni – hangoztatta a Magyar Honvédség parancsnoka a pénteken Budaörsön tartott honvédelem napi rendezvényen.

A budaörsi repülőtéren rendezett háromnapos haditechnikai és légi bemutató első napján Korom Ferenc a kadétprogramban részt vevő diákok előtt arról beszélt:

az idén több embert kívánnak megszólítani, ezért a honvédelem napja alkalmából az érdeklődőknek bemutatják a jelen és a jövő haditechnikáját.

Úgy fogalmazott, ez a három nap ugyan a katonákról szól, de a civileket is szeretnék „közelebb csalogatni”. „A honvédség még mindig zárt világ. Mi pedig szeretnénk kimozdítani a sereget abból a zárt világból, amelyben 2004, a sorkatonaság felfüggesztése óta van” – fűzte hozzá a Magyar Honvédség parancsnoka.

Reményét fejezte ki: azzal, hogy kiállítják a múlt, a jelen és a jövő haditechnikáját, markánsabban demonstrálhatják a társadalom egészének, honnan indultak, hol tartanak most, és mit tartogat a jövő.

Az elmúlt időszakban nagyot fordult a világ: nemcsak a technika fejlődött hatalmas ütemben, de a biztonságpolitikában is nagyon komoly változások mentek végbe – mondta Korom Ferenc. Kifejtette:

a Közel-Kelet mellett immár Európában is új fenyegetések jelentek meg; ezek új típusú kihívásokat jelentenek, amelyekre nem lehet rutinszerűen reagálni.

Elmondta:

önállósodott, átalakult és újjászerveződött a honvédség vezetési rendszere,

megalakult a Magyar Honvédség Parancsnoksága, ami biztosítja azt a fejlődést és transzformációt, amely képessé teszi a honvédséget, hogy a kor biztonsági kihívásainak megfelelő modern haderővé, az önálló állam garanciájának egyik pillérévé váljon. Ahhoz, hogy a honvédség a biztonságot minél magasabb szinten tudja garantálni, jól felszerelt, kiképzett és motivált katonákra, valamint támogató hátországra van szükség – fűzte hozzá, jelezve:

a honvédelmi és haderőfejlesztési programnak köszönhetően már most olyan fejlesztéseket tudhatnak a hátuk mögött, amelyek hosszú távon biztosítják az ország védelmi képességeit.

A magyar katonáknak 1849. május 21-én, a szabadságharc tavaszi hadjáratának végén három hétig tartó ostrom után sikerült visszaszerezniük a budai Várat. Ennek emléket állítva 1992 óta május 21. a honvédelem napja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában