dunai hajóbaleset

2019.06.25. 12:07

Újra felbukkant a tragédia helyszínén a Viking Sigyn

Az Erzsébet és a Szabadság híd között látták a szállodahajót, amely a május végi baleset óta először haladt át a tragédia helyszínén.

A mozgását a Vessel Finder nevű hajókövető oldal mutatta. A szállodahajót, amely 7 másodperc alatt elsüllyesztette a dél-koreai turistákat és idegenvezetőket szállító turistahajót, 25 halálos áldozatot hagyva maga után, le is fotózta a Bors munkatársa – írja az Origo.

A hajó a németországi Passauból indult, és vélhetően a Danube Waltz elnevezésű túrán vesz részt, ahogy azon a viharos, csütörtöki napon is, amikor a tragédia megtörtént.

Heten élték túl a dunai hajóbalesetet

Hét embert még azon az éjszakán megtaláltak holtan, a többi halálos áldozatot, a többi között a Hableány magyar kapitányát és matrózát is, a balesetet követő hetekben emelték ki a vízből.

Volt, aki a Duna alján lévő roncsban ragadt.

Három dél-koreai utast még keresnek, bár a napokban egy holttestet találtak Csepelnél, egyelőre nem tudni, hogy a hajóbaleset újabb áldozatáról van-e szó.

Eközben a Viking Sigyn, amit a baleset után átnéztek a helyszínelők, pár napos veszteglés után folytatta útját Németország felé. Egyszer ugyan visszahívták, hogy a dél-koreaiak is meg tudják vizsgálni, de akkor nem járt ennyire délen.

Most először bukkant fel az Erzsébet hídnál azóta, hogy a Hableány elsüllyedt. A hajót vezető ukrán kapitányt, Jurij C-t gyanúsítják a rendőrök a több embert érintő halálos hajóbalesetben.

Borítókép: A Viking még június 10-én Visegrádnál

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában