hivatástudat

2019.07.06. 13:44

Benkő Tibor: a honvédség megújulása békét és biztonságot jelent

Az átalakulás élére a 21. század kihívásainak megfelelni képes katonáknak kell állniuk – mondta a honvéd altisztek ünnepélyes avatásán a miniszter.

Benkő Tibor az MH Altiszti Akadémián idén végzett honvéd altisztek ünnepélyes avatásán hangsúlyozta, hogy a honvédség megújulása Magyarországnak békét és biztonságot jelent, a folyamat sikere pedig jelentős részben az altiszti állományon múlik. Ők alkotják a honvédség gerincét a katonák felkészítésével és kiképzésével, megpróbáltatásokkal és kihívásokkal járó hivatást vállalva – tette hozzá.

A miniszter arra szólította föl az esküt tevőket, hogy a hivatásukra tudatosan és megszakítás nélkül készüljenek, bármilyen pályát is választanak a honvédségen belül.

Legyenek kitartók, legyenek büszkék a szolgálatukra, és példát mutatva gondoskodjanak a katonáikról – mondta az altiszteknek Benkő Tibor.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka hangsúlyozta, hogy az első altisztek megjelenése óta a haderőnél sok minden megváltozott, a hivatástudat azonban állandó.

Az évszázados hagyományokból építkező altiszti hivatást a haza szolgálatának, az összetartás írott és íratlan szabályának kell minden tettben és döntésben meghatároznia

- fogalmazott.

A honvédség és a társadalom kapcsolatának jelentőségét kiemelve rámutatott, hogy

a katonák bajtársiassága és csapatszelleme a civil közösségek összetartását is erősíti, a katona pedig nem lehet sikeres társadalmi támogatottság nélkül.

Korom Ferenc kijelentette, hogy a Magyar Honvédség nagy felelősséget bíz a frissen végzett altisztjeire, de biztosítja nekik, hogy a katonai képzésben megszerzett tudásukat korszerű fegyver- és eszközparkban tökéletesítsék. Szolgálataikat ezért – tette hozzá – kitartással, szorgalommal, fegyelemmel és alázattal kell ellátniuk, feladataikat pedig nem egyszerűen végrehajtani, hanem szervezni és vezetni is kötelesek.

Borítókép: Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka az avatandó altisztek előtt, a Hősök terén 2019. július 6-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában