Kormányinfó

2019.08.23. 18:15

Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

Kilencezer forintnyi rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotós: Máthé Zoltán

Indoklásul azt mondta, hogy minden várakozásnál jobban teljesít a magyar gazdaság, amiből az idősebb korosztálynak is részesednie kell, „nagyon fontos kifejezni a megbecsülésünket, tiszteletünket” irántuk.

A háromszor háromezer forintos rezsiutalvány március 31-ig lesz felhasználható, a gáz-, illetve az áramszámlát lehet majd kifizetni belőle, és először Budapesten kezdődik a kézbesítésük, majd vidéken – mondta a miniszter, jelezve továbbá, hogy idén még fizetnek nyugdíjprémiumot és nyugdíj-kiegészítést is.

Azt ígérte, hogy a következő napokban részletes tájékoztatást adnak arról, milyen formában kapják meg az utalványt a nyugdíjasok.

Az időzítésről azt mondta, az elmúlt években mindig kaptak a nyugdíjasok Erzsébet-utalványt, ennek megszűnésével pedig most rezsiutalványt postáznak.

Plusz juttatás a közfoglalkoztatottak

Gulyás Gergely közölte: azok a közfoglalkoztatottak, akik 2019. január 1. és július 31. között legalább három hónapig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak – és ez augusztus 1-jén is fennállt -, nettó 54 ezer forint egyszeri plusz juttatásban részesülnek.

Kilencvenkilencezer emberről van szó, akik a közel egyhavi bérükkel megegyező juttatást megkapják – közölte.

A politikus ezt a döntést is egyrészt a gazdasági teljesítménnyel, másrészt a közfoglalkoztatottak számának csökkenésével indokolta, így ugyanis a közfoglalkoztatotti bérekre szánt pénzből kifizethető a juttatás.

Változások az oktatásban

A kormány úgy döntött, hogy a felsőoktatás irányítása az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) kerül – mondta Gulyás Gergely. A miniszter kiemelte:

a kormány szerint így lesznek biztosítottak a kutatás és innováció hatékony irányításának feltételei.

Mindenki egyetértett abban, hogy jobb, ha egy kézben van a felsőoktatás irányítása, és több érv szól amellett, hogy oda kerüljön, ahol a kutatás-fejlesztés és az innováció van – mondta Gulyás Gergely. A felsőoktatást továbbra is Bódis József államtitkár irányítja – közölte.

A felsőoktatással kapcsolatban a miniszter azt mondta: a Corvinus-egyetem modellje próba, de vannak korlátai annak, hogy mennyiben alkalmazható az más intézményeknél. A kormány vizsgálta, hogy szükség van-e modellváltásra a felsőoktatásban – fűzte hozzá.

Gulyás Gergely a sajtóeseményen
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Gulyás Gergely elmondta: a közoktatási területet megerősítik azáltal, hogy Maruzsa Zoltán államtitkári rangban fogja felügyelni. Az aktuális komoly feladatok indokolják, hogy a közoktatást ismét államtitkár felügyelje – közölte. Ezek a változások legkésőbb szeptember 1-jén életbe lépnek – tette hozzá.

Kézis EB-t szervezünk

A miniszter emlékeztetett: hazánk elnyerte a lehetőséget, hogy 2022-ben férfi kézilabda Európa-bajnokságot rendezzen, ezért nagy rendezvénycsarnokot építenek, ami Budapestnek is előnyös lesz. Folyamatban van a közbeszerzési eljárás, a jövő héten érkeznek be az ajánlatok. A fővállalkozói szerződés összege csak 100 milliárd forint lehet – jelentette ki.

Megjegyezte: a csarnoknak legalább 20 ezer ember befogadására kell alkalmasnak lennie.

Jóban vagyunk a nagyhatalmakkal

Külpolitikai kérdésekre kitérve elmondta: Magyarországnak általános külpolitikai célja, hogy a világ vezető hatalmaival jó viszonyt ápoljon, és ez az év is bizonyítéka annak, hogy ez sikerül.

Orbán Viktor miniszterelnök idén tárgyalt már Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban, hétfőn Angela Merkel német kancellár látogatott Magyarországra, remélhetőleg Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is még idén sor kerülhet egy közvetlen találkozóra, és Kínával is jó viszonyt ápol Magyarország – fejtette ki a Miniszterelnökség vezetője.

A német kancellár hétfői soproni látogatásával kapcsolatban Gulyás Gergely örömét fejezte ki, hogy Angela Merkel világossá tette, a visegrádi együttműködés Európa egészének érték, és elismerően beszélt az EU-s pénzek magyarországi felhasználásáról, ami a miniszter szerint rendkívüli fontosságú az új, hétéves uniós költségvetés elfogadása előtt. Hozzátette: Németország azt szeretné, ha a következő év második felében aktuális német uniós elnökség előtt elfogadnák a büdzsét.

Nekünk is fontosak a jogállamisági kérdések

A Miniszterelnökség vezetője elmondta: a kormány Trócsányi Lászlót támogatja, hogy uniós biztos legyen, de „megszoktuk”, hogy ha valaki a magyar kormánypártok soraiból kerül ki, azt támadások érik az Európai Parlamentben. Ugyanakkor nem lehet elfelejteni – jegyezte meg -, hogy Trócsányi László egy olyan listát vezetett az EP-választáson, amely 53 százalékot ért el.

Szólt arról is, miszerint az a látszat alakult ki, mintha a jogállamisági kérdések a közép-európai országoknak nem lennének fontosak, holott ők nem az ellen vannak, hogy legyen egy eljárás, amelynek keretében értékelik a tagállamokat, hanem az ellen, hogy többféleképpen definiálják a jogállamiságot, hiszen így ami az egyik országban elfogadott, a másikban nem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában