feszültség

2019.08.25. 21:21

Kiűzetésük kezdetére emlékeznek a rohingják Bangladesben

A művelet megindításának második évfordulóján több ezren csendben imádkoztak megölt szeretteikért.

Csaknem 100 ezer muszlim rohingja menekült gyűlt össze vasárnap a bangladesi menekülttáborokban, hogy megemlékezzenek annak a katonai műveletnek a kezdetéről, amely miatt menekülniük kellett hazájukból, Mianmarból.

A mianmari hadsereg rohingja szélsőségesek támadásait követően két évvel ezelőtt indított tisztogató akciót az egykori Burma Arakán államában, ahol a rohingják éltek. Az ENSZ emberi jogi biztosa szerint az etnikai tisztogatás iskolapéldája az, ami történt.

A rohingjákat Mianmar sosem ismerte el őslakosként az országban, bengáli bevándorlóknak tekintették őket, állampolgárságot sem kaphattak, korlátozták a mozgásukat, és jogfosztottságban éltek. A katonai művelet megindítása után több mint 700 ezer ember keresett menedéket a szomszédos Bangladesben. A mianmari vezetés tagadja, hogy háborús bűnöket követett el, miközben szemtanúk tömeggyilkosságokról és tömeges nemi erőszakról számoltak be.

A művelet megindításának második évfordulóján több ezren csendben imádkoztak megölt szeretteikért, mások tiltakozó felvonulást szerveztek, ahol igazságot követeltek, és azt skandálták, hogy legyen vége a népirtásnak. A légkör feszült, mert szombaton a helyi hatóságok agyonlőttek két rohingját, akik a gyanú szerint részt vettek egy helyi tisztviselő megölésében.

A menekülttáborokban nyomorúságosak a körülmények, és már több kísérlet is volt a rohingják visszaküldésének megkezdésére, de mind meghiúsult, mert a menekültek félnek visszatérni hazájukba, mert úgy érzik, ott semmi sem szavatolja a biztonságukat, sem azt, hogy állampolgárságot kaphatnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában