bukás

2019.08.09. 11:06

Nem a korrumpálható ügyintézőnek tett ajánlatot, vádat emeltek ellene

A férfi egy okmányirodai ügyintézőt akart megvesztegetni, mert azt hitte, korrumpálható, de összekeverte egy másik emberrel.

Üveges Andrea fővárosi főügyészhelyettes közleményében azt írta: a 33 éves férfi 2016 márciusában egy XXIII. kerületi buszmegállóban megszólított egy nőt, a XX. kerületi okmányiroda egyik ügyintézőjét. A férfi azt hitte, hogy a nő egy másik okmányirodai ügyintéző, aki valótlan tartalmú közokiratok kiállításában vesz részt.

A férfi a megszólított hatósági ügyintézőtől azt kérte, hogy olyan külföldi állampolgároknak állítson ki útlevelet, akik nem beszélnek magyarul, illetve az igénylő okiratoktól eltér a személyazonosságuk. A vádlott az ügyintézőnek dokumentumonként 300 ezer forintot ígért, azzal, hogy naponta öt-tíz embert tudna hozzá vinni. A hatósági ügyintéző a felkérést elutasította, és jelezte felettesének a történteket.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken.

Az ellen, akivel a férfi összekeverte a megszólított ügyintézőt, az ügyészség már vádat emelt májusban. A 31 éves nő 2015 júniusa és 2016 decembere között mintegy kétszáz hamis útlevelet és személyazonosító igazolványt állított ki nem uniós – többek között ukrán, orosz, azeri, iráni és albán – polgároknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában