magyar közút

2019.08.31. 13:55

Szemétszedési akciót szerveznek szeptemberben

Közutak mellett illegálisan lerakott hulladék összeszedésére hirdetett akciót szeptember 20-ára a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a társaság jövő szombaton nyílt napot is tart, amelyen a cég munkagépeivel is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Pécsi Norbert Sándor, a szervezet szóvivője az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában azt mondta, az autópályák melletti pihenőkben sokszor azért sok a kommunális hulladék, mert a hétvégi házak tulajdonosai ott teszik ki a szemetet. Az alacsonyabb rendű utaknál főként a sitt és háztartási hulladék okoz gondot;

csak ebben az évben 1,5 milliárd forintjába kerül a társaságnak a szemét elszállítása, amelyből akár 60 ezer tonna meleg aszfaltot is be tudnának szerezni

- hívta fel a figyelmet az osztályvezető.

A cég nyílt napjával kapcsolatban azt mondta, szeptember 7-én minden megyében lesz egy telephely, ahol az érdeklődők a cég feladataival, és akár a munkagépekkel is megismerkedhetnek, ezek közül a hókotrók a legnépszerűbbek – mondta Pécsi Norbert Sándor.

Hozzátette:

ehhez kapcsolódik a „Biztonság az Ön kezében van” kampányuk is, amellyel az út mellett dolgozók biztonságára szeretnék felhívni a figyelmet.

Az osztályvezető elmondta, az elmúlt két évben két munkatársukat gázolták halálra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában