zavargások

2019.09.10. 12:22

Az indonéz hatóságok több tucat tiltakozót tartóztattak le Pápua tartományban

A megmozdulásokon a tüntetők egy része azt követelte, hogy a hatóságok írjanak ki népszavazást a terület függetlenségéről.

Az indonéz rendőrség 85 embert tartóztatott le az ország legkeletibb tartományában, Pápuában azóta, hogy augusztus közepén etnikai zavargások törtek ki ott – közölte Dedi Prasetyo indonéz rendőrségi szóvivő kedden. A hatóságok további 20 gyanúsítottat keresnek.

A szóvivő szerint a tüntetéseket Benny Wenda nagy-britanniai száműzetésben élő szakadár vezető buzdítására szervezték meg, és ő is finanszírozta ezeket. Wenda egyúttal felszólította híveit, hogy szerezzenek fegyvereket – állította Prasetyo.

A szóvivő úgy tudja, Wenda és a Nyugat-Pápuai Egyesült Felszabadítási Mozgalom célja, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa napirendjére vegye az ügyüket.

A Reuters hírügynökség által megkeresett Wenda tagadta, hogy ő szervezte volna meg a megmozdulásokat, és követelte a jakartai kormánytól, hogy adjon magyarázatot a rendőri túlkapásokra.

A pápuákkal szembeni rasszizmus és hátrányos megkülönböztetés miatt kezdődött tüntetéseken eddig legalább négyen vesztették életüket hivatalos adatok szerint. Wenda azt állítja, hogy tizenegy civil áldozata van a tiltakozásoknak, amelyek összesen 200 ezer ember vett részt.

Az elmúlt két hétben megtartott megmozdulásokon a tüntetők egy része azt követelte, hogy a hatóságok írjanak ki népszavazást a terület függetlenségéről, az indonéz kormány azonban elzárkózott ettől.

Jakarta biztonsági okokból kitiltotta a külföldi látogatókat a térségből, és az elmúlt három hétben blokkolta ott az internetszolgáltatást.

Joko Widodo indonéz elnök kedden pápua vezetőkkel és diákokkal találkozott a feszültség enyhítése érdekében. Az elnök állami vállalatoknál ajánlott állást a pápuai frissdiplomásoknak, és fejlesztéseket ígért az ország egyik legelmaradottabb térségében.

Pápua és Nyugat-Pápua indonéz tartományok az ásványkincsekben gazdag Új-Guinea sziget nyugati felén terülnek el. A terület korábban holland gyarmat volt, és 1969-ben került indonéz fennhatóság alá egy széles körben bírált ENSZ-referendum nyomán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában