terrorizmus

2019.10.18. 16:28

Gépeltérítésre készültek Franciaországban

A merényletet még idejében megakadályozták.

A francia hatóságok hatvan merényletkísérletet hiúsítottak meg 2013 óta, legutóbb október elején egy gépeltérítési kísérletet – mondta Christophe Castaner francia belügyminiszter egy csütörtök esti televíziós műsorban.

A párizsi prefektúrán október 3-án négy áldozatot követelő iszlamista támadás óta nem kellett merényletet meghiúsítani – fogalmazott a France2 közszolgálati televízióban a tárcavezető. Hozzátette, hogy néhány nappal a rendőrségi késelés előtt viszont igen.

„Egy olyan egyénről van szó, akit a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletek ihlettek” – mondta Christophe Castaner.

Arra a kérdésre, hogy a gyanúsított repülőt akart-e eltéríteni, a miniszter elmondta: „ez volt a terve, ehhez szervezkedett”. Castaner szerint a férfit előállították, de több részletet nem árult el.

A francia hírügynökségnek igazságügyi források megerősítették, hogy szeptember 26-án eljárás indult egy férfi ellen – akit le is tartóztattak – terrorcselekmény elkövetésére létrejött bűnszövetkezet létrehozásának gyanújával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában