érdemes böngészni

2019.12.16. 14:32

Elindult a külföldi nyelvtanulási program hivatalos honlapja

A portálon egyelőre 149 angol, 26 német és 21 francia nyelviskola szerepel – mind minőségi és akkreditált nyelviskolák -, melyeknél több mint 5300 angol, 460 német és 360 francia kurzus közül lehet választani, a kínálat január közepéig folyamatosan bővül – mondta Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos.

Forrás: Shutterstock

Elindult a fiatalok külföldi nyelvtanulási programjának hivatalos honlapja – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós hangsúlyozta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma felmérte, hogy külföldön milyen, a minőségi feltételeknek megfelelő iskolák részvételére lehet számítani a programban.

Közölte, a program honlapján közzétették a jelentkezés lehetséges helyszíneit, illetve az intenzív kurzusok jellemzőit is.

Az emberi erőforrások minisztere kiemelte:

a magyar kormány „a világon egyedülálló módon” támogatja a nyelvtanulást, 140 ezer 9. és 11. évfolyamon tanuló diák jogosult arra, hogy két hetet egy választott célország anyanyelvi környezetében töltsön el 20-25 órás intenzív nyelvtanfolyamokon.

Hozzátette: a kormány 90 milliárd forintos keretet alakított ki a fiatalok külföldi nyelvtanulási programjára,

ez diákonként csaknem 2000 eurót jelent.

Kásler Miklós elmondta:

az angol nyelvű képzéseken Anglia, Írország és Málta, német nyelvterületen Ausztria és Németország lehetnek célországok, emellett Franciaországba és a kétnyelvű iskolák esetében Kínába jelentkezhetnek a fiatalok.

Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos tájékoztatása szerint hétfőtől elérhető az a honlap, ahol a kurzusokat és a nyelviskolákat az érdeklődő fiatalok, családjaik, nyelvtanáraik, az iskolák és a fenntartók megismerhetik.

Azt mondta:

azért fontos böngészni a honlapot, mert aki nem ismeri a kínált kurzusokat, nem tud majd a februárban megnyíló pályázati rendszerben pályázni.

A jelentkezésig rendelkezésre álló két hónapot a felkészülés szempontjából is fontosnak nevezte, mert mint mondta,

a külföldi nyelvtanulási program nem osztálykirándulás, hanem egy intenzív, kéthetes nyelvtanulási lehetőség.

Délelőttönként nyelvi kurzusok, délután, valamint hétvégén pedig kulturális és sportprogramokat szerveznek a nyelviskolák, melyeken az idegen nyelveket a diákok használni tudják – mondta.

Hozzátette: a fogyatékkal élő fiataloknak is lehetőségük lesz pályázni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában