Mindennapi harcaink

2020.01.07. 17:18

A magyarság megpróbáltatásokra adott válasza a megmaradás

A több mint kétszáz áldozatot követelő madéfalvi mészárlás emlékköve azt üzeni nekünk, hogy a veszteség mögött látnunk kell a reményt is – hangsúlyozta a madéfalvi veszedelem áldozataira emlékezve Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke egy székelyföldi megemlékezésen.

Pánczél Károly

Forrás: szekelyhon.ro

Fotó: Gábos Albin

- Ha visszanézzük a mögöttünk lévő viharos évszázadokra, csoda, hogy ma itt vagyunk, magyarul beszélünk, csoda, hogy itt meg tudunk emlékezni – mondta Pánczél Károly fideszes országgyűlési képviselő kedden a székelyföldi Madéfalván a szekelyhon.ro hírportál tudósítása szerint.

A Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke az 1764. évi madéfalvi veszedelem áldozatairól szóló megemlékezésen elmondott köszöntőjében ugyanakkor hangsúlyozta: a több mint kétszáz áldozatot követelő mészárlás emlékköve azt üzeni nekünk, hogy a veszteség mögött látnunk kell a reményt is, mert

„a megpróbáltatásokra nekünk, magyaroknak már régóta megvan a válaszunk, ez pedig a mindenek ellenére való megmaradás”

– hangsúlyozta a politikus.

Siculicidium

A bécsi udvar 1763-ban három székely és két román határőrezred szervezésébe kezdett Erdélyben. Az uralkodó elképzelései azonban sértették a székelyek több évszázados kiváltságait, ezért ellenálltak a székely ezredek erőszakos felállításának. A székely vezetők Madéfalván gyűltek össze, az udvar által megbízott Siskovics József altábornagy a vízkereszt utáni hajnalon, 1764. január 7-én ágyútűzzel indított támadást a falu ellen, mintegy 200 ember, köztük gyermekek és asszonyok halálát okozva. A székely vezetőket lefogták. A mészárlás és az erőszakos sorozás elől a székelyek tömegesen vándoroltak ki Moldvába. A vérengzés áldozatainak emlékére 1905-ben emlékművet emeltek Madéfalva központjában, ahol a rendszerváltás óta minden év január hetedikén megemlékezést tartanak. Egy évtizede a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére Székelyföld „fővárosában”, Marosvásárhelyen is tartanak emlékülést, amelyre idén január 5-én került sor.

Hozzátette, az elmúlt tíz évben a magyar kormány sikeres, határokon átívelő nemzetpolitikai koncepciót valósított meg, amellyel az anyaország támogatja a Székelyföldön és a Kárpát-medence bármely pontján élőket a szülőföldjükön való megmaradásban és boldogulásban. „Ezekre az eredményekre méltán büszkék lehetünk. Elmondhatjuk ma, hogy egy erős és emelkedő nemzet vagyunk” – fogalmazott a képviselő.

Borboly Csaba, Hargita megye RMDSZ-es tanácselnöke arról beszélt, hogy a székelyek az elmúlt ezer évben hozzászoktak a harchoz, és összes eddigi csatájukat őrzi a közösségi emlékezet. „A székely emberek azonban nemcsak a csatákra emlékeznek, hanem azt is pontosan tudják, ha a haza úgy kívánta, őseik az első sorban, az élvonalban álltak. A székelyek számára egyvalami mindig előrébb való volt minden birodalmi érdeknél. Mindennél fontosabb volt, hogy szabadok legyenek szülőföldjükön, otthonaikban” – emlékeztetett a politikus.

Az idei eseményen a székelyföldi autonómiatörekvések érdekében indított polgári kezdeményezés is napirenden volt, a nemzeti régiókért indított akció melletti kiállásként a résztvevők a helyszínen írhatták alá a támogatói íveket a Csíkszéki Székely Tanács önkénteseinél
Fotó: Gábos Albin / szekelyhon.ro

 

 

A megemlékezésen felszólalt Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor is, aki arra emlékeztetett, hogy népünk megannyi győztes és megannyi vesztes csatát tudhat maga mögött. Mai csatáinkról fogalmazva azt mondta: „Minden egyes gyerek, akit fiatal családok vállalnak Székelyföldön, egy győztes csata. Ahogy győztes csata minden egyes óvoda, napközi vagy házi feladat, minden egyes előadás a kis kultúrházakban vagy a telt házas színházakban.” A politikus szerint ezek a mindannyiunk által megküzdött harcok azok, amelyek 256 évvel ezelőtt is fel tudták állítani a térdre kényszerített székely közösséget, és ezek tartják életben ma is nemzetünket.

Aláírásgyűjtés a székely autonómiáért

Az idei madéfalvi megemlékezésen a székelyföldi autonómiatörekvések érdekében indított polgári kezdeményezés is napirenden volt, a nemzeti régiókért indított akció melletti kiállásként a résztvevők a helyszínen írhatták alá a támogatói íveket. Ahogy arról korábban már portálunk is hírt adott, a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezését aláírásával bárki támogathatja ezen a linken, a „Támogatom” fülre kattintva. Szükség esetén a kitöltéshez az anyaországi magyarok " target="_blank" rel="noopener noreferrer">az itt található videóban kaphatnak segítséget, az erdélyi magyarok pedig itt.

Borítókép: Pánczél Károly országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke beszédét mondja a madéfalvi emlékműnél megrendezett megemlékezésen 2020. január 7-én

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában