újra próbálkozhatnak

2020.02.07. 23:06

A szerbek mintegy 750 embert vittek el a kelebiai határtól

Hét buszban csak egyedülálló, fiatal férfiak voltak.

Szerbia források szerint összesen körülbelül 750 migránst vittek el a kelebiai határról péntekre virradóra – ismertette az M1 aktuális csatorna helyszínen tartózkodó tudósítója a péntek esti Híradóban.

Elmondta: negyed háromig tíz busz ment el a kelebiai határátkelőtől. A kisgyermekes családokat a szabadkai befogadóállomásra vitték.

Hét buszban csak egyedülálló, fiatal férfiak voltak, őket Dél-Szerbiába, Presevóba vitték.

Az utolsó ott maradt migránsokat reggel öt óra körül két csuklósbusszal vitték el, őket is Dél-Szerbiába.

A tudósító kitért arra is: kiderült,

nagyjából tíz százalékuk volt eddig befogadóállomáson, többségük folyamatosan a térségben tartózkodott.

„A befogadóhelyeken nagyjából hatezren vannak, a teljes létszámukat hétezerre becsülik, és folyamatosan érkezik az utánpótlás dél felől” – mondta. „Sokan Bosznia-Hercegovinából is visszatértek Szerbiába, hogy Magyarország felé induljanak” – tette hozzá a tudósító.

Az M1 úgy tudja, hogy

a csütörtöki akció megosztotta a benne résztvevőket: vannak, akik belátták, hogy így nem érnek el semmit, de vannak olyanok is, akik néhány nap múlva újra akarnak próbálkozni, akár demonstrációt tartani.

„Vannak olyan szervezetek, amelyek ezeket az embereket megvezetik azzal, hogy meg fogják nyitni a magyar határt” – mondta. Hozzátette:

csütörtökön is megjelentek olyanok, akik takarókat osztottak a migránsoknak, hogy tartsanak ki.

A migránsmenet csütörtök délután indult el Magyarország déli határára, abban a reményben, hogy megnyitják előttük a határt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában