Járvány

2020.02.26. 20:06

Megelőző intézkedéseket vezetett be az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem

Az ELTE arra kéri a fertőzött területekről hazatérőket, hogy ne menjenek be az egyetemre és a Szegedi Egyetemen is igazolják a jogos távollétet.

Körlevélben kéri az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a koronavírussal fertőzött területekről hazatérő munkatársait, hallgatóit, hogy két hétig ne menjenek be az intézménybe.

Az angol és magyar nyelvű, valamennyi hallgatónak elküldött és az MTI-hez is eljuttatott levélben azt írták: „felszólítjuk az Észak-Olaszországból (a Rómától északra fekvő olasz területekről), valamint más fertőzési gócpontnak számító területről érkező munkatársainkat, hallgatóinkat, vendégeinket, hogy önként maradjanak távol az egyetemi közösségtől két hétig”.

Azt is kérték, hogy az érintettek e-mailben jelezzék a távolmaradásukat és annak okát. Hozzátették: a hiányzás igazolt távollétnek minősül.

Kitértek arra: aki Kínából vagy más fertőzési gócpontból, különösen Észak-Olaszországból érkezik, és lázas, köhög vagy légzési nehézséget tapasztal, az telefonon sürgősen hívja fel a háziorvosát vagy a kezelőorvosát. Ezek hiányában lépjen kapcsolatba az egyetem foglalkozás-egészségügyi orvosával, mondja el a panaszait és azt, hogy fertőzési gócpontban járt vagy kapcsolatban volt fertőzött emberrel a tünetek megjelenése előtt.

Ha az érintettnek sürgős orvosi ellátásra van szüksége és mentőt kell hívnia, szintén feltétlenül mondja el, hogy panaszai kialakulása előtt milyen kapcsolatban volt a fertőzött területekkel, illetve onnan érkezett emberekkel – fűzték hozzá.

Újabb intézkedéseket vezetett be a Szegedi Tudományegyetem

A mintegy 30 ezres egyetemi közösség egészségének megóvása érdekében újabb intézkedéseket vezetett be a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a koronavírus miatt – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-t.

A döntés alapján nem rendelhető el kiküldetés a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján közzétett veszélyeztetett területekre, azokat pedig, akik február 12. után érkeztek vissza onnan, haladéktalanul mentesíteni kell a munkavégzés alól – távolléti díj fizetése mellett – a hazaérkezésüket követő naptól 14 napra. A körlevélben arra is felhívják a figyelmet, hogy az érintett területekre történő utazásokat lehetőség szerint függesszék fel, az onnan érkező delegációk, meghívott személyek fogadását pedig halasszák el.

Az egyetemen tanuló 140 kínai hallgató január végi informálása után, február 26-án a teljes hallgatói közösség tájékoztatása is megtörtént. Az óralátogatás, az egyetemi közösségi terek és az épületek látogatása, valamint a személyes ügyintézés mellőzését kérik azoktól, akik az új koronavírussal érintett területen jártak az elmúlt két hétben, vagy ugyanezen időszakban olyan emberekkel találkoztak, akik a koronavírussal érintett területen jártak a találkozásukat megelőző két hétben, esetleg ilyen személlyel élnek közös háztartásban. Az indokolt távolmaradás esetén semmilyen hátrány nem éri a hallgatókat, a hiányzásokat rugalmasan kezelik.

Az SZTE-n a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ munkatársainak és az érintett szakmák képviselőinek bevonásával már január végén felállítottak egy operatív szakmai stábot, hogy az aktuális helyzetnek megfelelő intézkedéseket a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban tudják megtenni. A szakmai stáb tájékoztatása szerint Szegeden nincs koronavírussal fertőzött beteg, és nem is lehet, ugyanis az esetleges betegek elkülönítésére a budapesti Szent László Kórházat jelölte ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A Szegeden felmerülő gyanús eseteknél az érintett személyt elkülönítik, pozitív minta esetében pedig azonnal a Szent László Kórházba viszik.

Szegeden eddig nem azonosítottak koronavírussal fertőzött beteget – áll a közleményben.

Ingyenesen hívható a magyar ügyeleti központ

Az ügyeleti központ e-mail-elérhetősége: [email protected]. A beérkező elektronikus levelekre a központ a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küld.

A 06-80-277-455 és a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogadják a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában