a vírushelyzet ellenére

2020.03.29. 07:22

Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki Japán irányába

A hírt a dél-koreai hadsereg vezérkara jelentette be, Japán szerint valószínűleg ballisztikus rakétáról van szó.

A minisztérium tájékoztatása szerint a rakéta nem érte el sem Japán területét, sem kizárólagos gazdasági övezetét, hanem a Japán-tengerbe csapódott.

Ez volt a negyedik rakétakísérlet, amelyet a világtól elszigetelődött kommunista ország egy hónap leforgása alatt végrehajtott. Phenjan március 2-án, 9-én és 21-én is tesztelt rakétákat. Ez utóbbi esetben elemzők akkor KN-24 típusú, rövid hatótávolságú rakéták tesztelésére gyanakodtak. Az azt megelőző kísérlet során három rakétát lőttek ki a keleti partvidéken található Szondok katonai gyakorlótérről, ugyanonnan, ahonnan Észak-Korea tavaly augusztusban végrehajtotta „szupernagy” rakéta-sorozatvetőjének első ismert tesztjét.

A phenjani kommunista rezsim tavaly 13 alkalommal végzett kísérleti rakétaindítást, miközben a nukleáris fegyvereinek leszereléséről az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásai megrekedtek. Újévi üzenetében az ország vezetője, Kim Dzsong Un azt mondta, hogy a közeljövőben bemutatnak egy újfajta fegyvert is. Szakértők arra számítanak, hogy ez egy korszerű interkontinentális ballisztikus rakéta vagy egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában