Járvány

2020.03.29. 20:56

Több helyen feloldják a településre elrendelt karantént Észak-Morvaországban

A három kisvárost és 18 falut magában foglaló, mintegy 30 ezer lakosú térséget március 16-án azért zárták le a hatóságok.

Megszűnik hétfőtől az észak-morvaországi Olmützi régió 21 településére az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatban március közepén elrendelt karantén – közölte vasárnap Lenka Pesáková, a régió tisztiorvosi szolgálatának vezetője.

A három kisvárost és 18 falut magában foglaló, mintegy 30 ezer lakosú térséget március 16-án azért zárták le a hatóságok, mert ott az átlagosnál nagyobb számú fertőzöttet diagnosztizáltak, akik ráadásul több száz személlyel voltak napi kapcsolatban, amit a szakemberek veszélyesnek minősítettek.

Csehországban ez volt az első eset, hogy egy nagyobb összefüggő térséget zártak le a hatóságok az új koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében. A lezárt térségben tilos volt a települések közötti kapcsolat is.

Ladislav Oklestek, az Olmützi régió elöljárója bejelentette, hogy a térségbe vezető utakat felügyelő mintegy 160 rendőr és katona éjfélkor hétfőre virradóra szabaddá teszi az utakat. „Az intézkedés elérte célját, sikerült megakadályoznunk, hogy a fertőzés a lezárt területen kívülre terjedjen” – mondta Oklesták.

„Az összes fertőzött és azok, akik kapcsolatba kerültek velük, teszteknek vetették alá magukat. Akiknek pozitív eredményt hozott a teszt, vasárnapig 116 ember, továbbra is el lesznek szigetelve, míg a többiek számára hétfőtől szabad lesz a mozgás” – mondta Pesáková.

Az egész Olmützi régióban 242 személynél találtak fertőzésre utaló jeleket.

Csehországban vasárnap estig tizenhatan haltak meg az új koronavírus-járvány következtében, ami öttel több a reggeli adatnál – közölte az egészségügyi minisztérium honlapján.

A COVID-19 betegségből kigyógyultak száma változatlanul tizenegy maradt.

A koronavírussal fertőzött személyek száma a nap folyamán 2716-ra emelkedett, 53-mal több, mint reggel. A vasárnap elvégzett tesztek eredménye csak hétfő reggel lesz ismeretes. Vasárnap reggelig több mint 40 ezer személy vetette alá magát a laboratóriumi teszteknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában