Skandalum

2020.04.30. 16:27

A KDNP pert indít a Népszava Jézust gúnyoló karikatúrája miatt

A rajz a sötét oldal gyűlöletének a megnyilvánulása – hangsúlyozta bejelentésében Vejkey Imre, a párt frakcióvezető-helyettese.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese személyiségi jogi pert indít az alaptörvény és a polgári törvénykönyv alapján a Népszava Jézust gúnyoló karikatúrája és szövege miatt.

Vejkey Imre, a kisebbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese csütörtöki online tájékoztatóján azt mondta: az alaptörvény rögzíti a véleménynyilvánítást és a sajtószabadságot, de egyidejűleg azt is, hogy ezek gyakorlása nem irányulhat bizonyos közösségek, többek között a vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Márpedig itt ez történt – értékelt a KDNP-s politikus, aki úgy fogalmazott:

a napilap Jézust gúnyoló karikatúrája „a sötét oldal gyűlöletének a megnyilvánulása”.

Hozzátette: nemcsak a keresztényeket és keresztyéneket, hanem minden jóérzésű embert megbotránkoztat és sért az a blaszfémikus karikatúra és szöveg, amely az újságban megjelent.

Kiemelte:

a karikatúra célja egyrészt az, hogy kigúnyolják Jézus Krisztust, másrészről pedig provokálni akarják a jóérzésű embereket, és gyűlöletet próbálnak szítani.

Vejkey Imre szerint nem maradhatnak csendben, és nem lehetnek közömbösek. Jelezte: ő maga is aláírta az ügyben indított petíciót, és erre kért minél többeket.

Úgy fogalmazott: a szabadság, a felelősség, az emberi méltóság hármasa nem választható el egymástól.

Az ember szabadságához és méltóságához az is hozzátartozik, hogy a hitét és a vallását tiszteletben tartsák

- jelentette ki a kormánypárti politikus.

A napilapban megjelent karikatúrán a megfeszített Jézus Krisztus mellett Müller Cecília országos tiszti főorvos látható, azzal a szöveggel, hogy alapbetegsége függőséget okozott.

A vasarnap.hu keresztény-konzervatív hírportálnak a kereszténygyalázó médiatartalmak ellen indított petícióját ide kattintva tudja aláírni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában