Koreai félsziget

2020.04.18. 08:11

Jelentés: Phenjan tavaly is folytatta nukleáris tevékenységét

Az ország biológiai fegyverekkel is rendelkezik.

Észak-Korea tavaly is folytatta nukleáris programját, megszegve vállalásait, hogy felhagy minden ilyen tevékenységgel, és biológiai fegyverekkel is rendelkezik – állapítja meg pénteken közzétett jelentésében az amerikai külügyminisztérium.

A törvényhozásnak készített jelentés szerint Phenjan legalább az 1960-as évek óta rendelkezik biológiaifegyver-programmal.

„Észak-Korea folytatólagos nukleáris tevékenysége világossá teszi, hogy Phenjan nem tartja magát a 2005-ben, a hatoldalú tárgyalásokon született közös nyilatkozathoz, miszerint felhagy minden nukleáris fegyver fejlesztésével és folyamatban lévő atomprogramjával” – szögezi le a dokumentum.

A jelentés szerint Észak-Korea a biológiai fegyverekről kötött nemzetközi egyezményt is megsérti azzal, hogy támadó jellegű biológiai fegyvereket tart fenn.

Az amerikai külügyminisztérium szerint Phenjan biológiai fegyvereinek célja a dél-koreai és amerikai katonai fölény ellensúlyozása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában