Járvány

2020.04.07. 10:54

Palkovics László: eddig minden krízisből megerősödve került ki Magyarország (videó)

Olyan ellenséggel harcolunk, amely láthatatlan, és egyszerre tud mindenhol kárt okozni – hangsúlyozta az innovációs és technológiai tárca vezetője a gazdaságvédelmi akciótervet bemutató keddi sajtótájékoztatóján.

Fotós: Máthé Zoltán

A gazdaságvédelmi terv célja a közvetlen kár mérséklése, valamint a későbbiekben az, hogyan fogunk még jobban működni – mondta Palkovics László a Magyar Nemzet tudósítása szerint, hozzátéve, hogy most egy vírusválság idejét éljük, de eddig minden krízisből sikeresen került ki az ország az elmúlt 10 évben.

Nem akarunk kívülről segítséget kérni

– mondta Palkovics László, így még mindig 3 százalék alatt marad a költségvetési hiány. A munkaalapú gazdaság marad a középpontban – tette hozzá.

Ha munka van, akkor minden van, éppen ezért a munkahelyek védelme és újak létrehozása a legfontosabb

– hangsúlyozta.

Három hónapra átvállalja a béreket az állam, ha rövidített munkaidőben dolgoznak – mondta Palkovics László. Ezzel a döntéssel sem a munkavállaló, sem a munkaadó nem jár rosszul.A mérnöki és a K+F területen 40 százalékos plusz jövedelmet biztosít a kabinet – mondta a miniszter. Az adminisztráció területén is lesz könnyítés. 2020. július 1-től két százalékponttal csökken a szociális hozzájárulás.

Palkovics László tájékoztatóját itt tudja megtekinteni:

Felgyorsítja a kormány az áfa-visszaigényléséket, adómérséklési lehetőséget biztosít – mondta a miniszter. Az adózói minősítések esetében a veszélyhelyzet idején senkit nem érinthet hátrány. Elektronikus formában is be lehet nyújtani a betegszabadságot. Szólt arról is, hogy a fizetési nélküli szabadságon lévők nem maradnak betegbiztosítás nélkül.

Online képzések indulnak azoknál a vállalatoknál, ahol most leállás van

– mondta a miniszter. A felnőttképzésben a tandíj 90 százalékát a költségvetés átvállalja. Bevezetik a felnőttképzési diákhitelt is.

Palkovics László elmondta: a kormány arról is döntött, hogy az a 75 ezer hallgató, aki eddig nem kapott diplomát a nyelvvizsga hiánya miatt, azok most megkapják a diplomát.

A miniszter arról is beszélt, hogy a kormánytól a kiemelt ágazatok többletforrást kapnak beruházási támogatásokon keresztül, valamint garanciális tőkeprogramon keresztül. A turizmusról azt mondta,

december 31-ig felfüggesztik a turisztikai adót, a SZÉP kártya esetében bővítések jönnek,

és felújítási programok indulnak a turizmusban. Az egész programra 600 milliárd forint jut.

Az egészségipar kapcsán azt mondta, hogy támogatják azokat a kutatásokat, amik most is folynak. Létrejön az egészségipari innovációs ügynökség – tette hozzá. Nem akarunk ismét kiszolgáltatott helyzetbe kerülni az egészségipar területén.

Minden vállalattípusra tőke- és garanciaprogramok létesülnek, így

a magyar vállalatok nem kerülhetnek idegen kézbe.

2000 milliárd forintos hitelprogram indul a vállalkozások számára. A régi alapokat feltőkésíti a kormány, és új alapok is indulnak – mondta a miniszter.

2021 februárjától fokozatosan visszaépül a 13. havi nyugdíj. Meghosszabbítja a kormány a GYOD-ra vonatkozó szabályokat. A nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye is folytatódik – tette hozzá.

A magyar kormány a GDP 18-20 százalékával egyező összeget fordít a gazdaságélénkítésre, de ez a jövőben növekedhet. Ez egy történelmi léptékű gazdasági akcióterv – mondta Palkovics László. A miniszter arról is beszélt, hogy

2008-hoz képest jóval nagyobb lehetőségekkel bír az ország, és sokkal biztosabb a siker lehetősége.

Palkovics László többek között arról beszélt, hogy a munkahelyvédelmi rész egyik eleme szerint ha egy adott cég a „munkaterhelésének” 15-50 százalékát elveszíti, akkor ebben az időben 70 százalékkal támogatja az állam a bérköltségeket.

Borítókép: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyilatkozik az Antonov Airlines International Cargo Transporter ukrán légifuvarozó társaság Antonov 124-100M típusú teherszállító repülőgépének érkezésekor a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. április 4-én, a világ legnagyobb, rendszeresen használt teherszállító repülőgéptípusának egyik gépe újabb egészségügyi védőfelszereléseket hozott Kínából Budapestre

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában