Járvány

2020.04.23. 06:39

Szijjártó Péter: mától újra lehetséges az ingázás a magyar-szerb határon

Reggel 6 órától a határ másik oldalán dolgozó vagy földet művelő magyar és szerb állampolgárok átjárhatnak a röszkei, a tompai és a hercegszántói átkelőn – jelentette be Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

„A koronavírus-világjárvány miatt Szerbia a közelmúltban rendkívül szigorú korlátozó intézkedéseket vezetett be, amelyek nyomán teljesen megtiltották a személyforgalmat az ország határain. Ez természetesen érinti a szerb-magyar határt is” – közölte Szijjártó Péter a közösségi oldalán.

„Zsigó Róbert és Bányai Gábor képviselőtársaim azzal kerestek meg, hogy számos, a határ közelében élő magyarországi és vajdasági magyarnak, valamint a térségben működő vállalkozásoknak mindez komoly nehézségeket okoz, hiszen azok sem tudtak eddig átkelni, akiknek a munkahelyük a határ másik oldalán van” – tudatta.

„Képviselőtársaim kérése alapján megbeszéléseket folytattam a szerb belügyminiszterrel, Nebojsa Stefanoviccsal és az európai integrációs miniszterrel, Jadranka Joksimoviccsal, melyek során sikerült megállapodnunk abban, hogy három határátkelőhelyen lehetővé tesszük az ingázást a magyar és a szerb állampolgárok számára” – tette hozzá Szijjártó Péter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában