Járvány

2020.05.25. 10:16

Farkas Örs: az ellenzékre a bajban sem lehet számítani

Az ellenzék nem segített a kormánynak a koronavírus-járvány elleni védekezésben, helyette támadták a kormányzat, az operatív törzs és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók intézkedéseit.

„Sőt azért szurkolnak”, hogy Magyarország minél rosszabbul szerepeljen a védekezésben – utalt az M1 hétfői műsorában Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjének egyik televíziós interjújára.

A kormány rendkívüli felhatalmazásának visszaadásával kapcsolatban azt mondta: már megszülettek azok a döntések, amelyek a járvány jelenlegi szakaszában az emberek egészségének védelmét szolgálják, ezért a hatékony védekezéshez nincs tovább szükség a rendkívüli jogrendre.

Magyarország felkészült arra, hogy a járvány második hullámának esetén ismét megakadályozza a tömeges megfertőződést

- hangsúlyozta a szóvivő.

Farkas Örs a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy az Európai Unió felszámoltatta Magyarországgal a tranzitzónákat, de

a kormány a magyarok érdekeit figyelembe véve továbbra is csak azokat engedi be az ország területére, akik arra jogosultak.

A kormány ezért azt a döntést hozta, hogy

a menekültügyi kérelmeket az ország határain kívül, a külképviseleteken kell benyújtani, a kérvényezőnek pedig ott kell maradnia, amíg az eljárás tart

- emlékeztetett.

Szerinte a tranzitzónák felszámolásával a brüsszeli szándék az volt, hogy egyenes út nyíljon a menekülteknek Európába, és Magyarország ezt ismét nem engedte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában