Írdalá.hu: még sikerre vihetik a nemzeti kisebbségek ügyét

Bíznak benne, hogy Brüsszel a koronavírus-járvány miatt helyt ad halasztási kérelmüknek, és júliusban folytathatják a gyűjtést.

Júliusban folytatná az aláírásgyűjtést a Székely Nemzeti Tanács petíciójának kampánycsapata, és további négy országban is begyűjtené a szükséges mennyiségű támogatást, ahhoz, hogy a kezdeményezés érvényes és eredményes legyen. Most elemzik az eddigi eredményeket, és tervezik a kampányt – írja a Magyar Nemzet.

Annak ellenére, hogy a csütörtök éjféli határidő előtt néhány nappal még több százezer aláírás hiányzott az egymilliós határ eléréséhez, végül nem csak a 210 ezer papíralapon meglévővel együtt, hanem anélkül is meglett az egymilliomodik támogató a Székely Nemzeti Tanács petíciójánál.

Ehhez az kellett, hogy az utolsó nap körülbelül négyszer annyian támogassák az online térben a kezdeményezést, mint amennyien az első tíz hónapban, tavaly május 7. után tették. Az online számláló így 1 millió 9 ezer előtt állt meg csütörtök éjfélkor. Ez azonban csak részsiker, mert a petíció akkor lett volna érvényes és eredményes, ha Magyarországon, Románián és Szlovákián kívül négy további országban is teljesítik a jogszabályban előírt limitet.

Pesty László, a Székely Nemzeti Tanács petíciójának kampányfőnöke azt mondta, hogy bár csütörtök éjféli határidőig nem sikerült minden célt elérni, abban bíznak, hogy Brüsszel a koronavírus-járvány miatt helyt ad halasztási kérelmüknek, és júliusban folytathatják a gyűjtést.

Ezzel kapcsolatban szerdán az Európai Bizottság a Magyar Nemzetet arról tájékoztatta: nagyon is tisztában vannak az aláírásgyűjtés nehézségeivel, és dolgoznak azon, hogy amilyen gyorsan csak lehet, megoldást találjanak valamennyi, folyamatban lévő európai polgári kezdeményezésre. A tét pedig óriási, hiszen ha a tavaly május 7-én indult petíció sikeres lesz, akkor lehetőség nyílhat arra, hogy a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei által lakott régiók alanyi jogon pályázhassanak európai uniós támogatásokra.

Pesty László a Magyar Nemzetnek azt mondta: ha júliusban folytathatják a gyűjtést, akkor alapos elemzés után, több szempontot figyelembe véve választják ki azt az 5-6 országot, amelyet célba vesznek. Megvizsgálják, mely országokban tudják a székelyek üzenetét úgy kommunikálni, hogy az állampolgárok alá is írják a petíciót. Előnyt élveznek majd azok az országok, ahol szimpátiát tudnak ébreszteni a székely üggyel kapcsolatban, a hagyományos barátság miatt ilyen lehet Lengyelország.

Áttekintik azt is, melyek azok az országok, ahol a közéleti, politikai, civil és médiaviszonyok olyanok, hogy oda Budapestről be lehet hatolni. Fontos lehet a lélekszám és az eddig elért eredmények is, a Minority Safepack kezdeményezésnél szerzett tapasztalatokat is fel kívánják használni.

A kampányfőnök emlékeztetett arra: már majdnem elkészült a kezdeményezés nemzetközi kampánya, amelynek a világszerte ismert és elismert Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszónő lesz a reklámarca.

Pesty László kérdésre kifejtette, nem tudja, hogy ha az aláírásgyűjtés újraindulhat, akkor meddig tarthat, elképzelhető féléves és néhány hónapos pótidőszak is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában