Járvány

2020.05.06. 18:48

Sok-sok mondat, amelyekért bocsánatot kellene kérni Magyarországtól

Magyar és külföldi politikusok, közéleti szereplők, újságírók, akik álhíreket terjesztettek, és ezért itt lenne az ideje, hogy megkövessék hazánkat.

Miután Věra Jourová, az Európai Bizottság európai értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke kijelentette, hogy a magyar veszélyhelyzeti rendelkezések megfelelnek az uniós jogszabályoknak, a 888.hu cikkében összegyűjtötte azokat a magyar és külföldi politikusokat és közéleti szereplőket, újságírókat, akik minderről mást mondtak, vagyis álhírt terjesztettek, és ezért itt lenne az ideje, hogy bocsánatot kérjenek Magyarországtól.

A Demokratikus Koalícióból:

„A Demokratikus Koalíció az Európai Bizottsághoz fordul a felhatalmazási törvény hatálya alatt született kormányrendeletek miatt. Orbán Viktor hamar bebizonyította, mire kellett neki az idők végezetéig szóló korlátlan hatalom. A kormány a felhatalmazási törvény mögé bújva hoz olyan rendeleteket, melyeknek semmi köze a járvány elleni védekezéshez.”

(Közleményben)

Gyurcsány Ferenc pártelnök (európai politikusoknak írott levelében):

„Orbán Viktor és társai gátlástalanul kihasználják a koronavírus-járvány helyzetet a teljhatalom megragadásához, miközben intézkedéseik messze elmaradnak attól, amit Európa-szerte képesek voltak megtenni a demokrácia veszélyeztetése nélkül, gondoljunk például a tesztelések mennyiségére, a különböző bérkompenzációk és a munkahelyvédelem ügyére.”

(Gyurcsányné) Dobrev Klára EP-képviselő:

„A demokráciát nem kell karanténba zárni, mert a koronavírus az igazi ellenfél, és nem a magyar demokrácia!”

(25 külföldi újságíróval tartott megbeszélésen)

„(A kormány) a járványt az ellenzékkel való politikai harc céljára használja fel.”

„Bírósághoz is fordulhat az Európai Bizottság a magyar felhatalmazási törvény miatt.”

„Azok a hazugságok, amelyeket a törvény köré tett a miniszterelnök, feltűnnek a vészhelyzetben is. Lassan betelik a pohár.”

Vadai Ágnes parlamenti képviselő:

„A miniszterelnöknek korlátlan hatásköre van, ezt nem lehet demokráciaként értelmezni.”

Rónai Sándor EP-képviselő:

„A kormány a felhatalmazási törvény mögé bújva hoz olyan rendeleteket, melyeknek semmi köze a járvány elleni védekezéshez. A veszélyhelyzet kezelése extra terhet jelent az önkormányzatoknak, de a kormány segítségnyújtás helyett, inkább kivérezteti a településeket. A párttámogatások megfelezésével pedig politikai ellenfeleit próbálja megnyomorítani.”

A Momentum Mozgalomból:

A párt szóhasználatában a koronavírus-törvény:

„Diktátortörvény”

Cseh Katalin EP-képviselő:

„Minden előzmény nélküli, óriási felhatalmazás, radikális lépés, amelyet demokráciában nem szoktak kérni kormányok. Arra sehol nem volt példa, hogy korlátlan felhatalmazást kérjen egy kormány korlátlan időre, ez nem fér össze a demokratikus alapértékekkel.”

„A felhatalmazási törvény korlátlansága antidemokratikus, és azt mutatja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem a vírus ellen akar védekezni, hanem az ellenzéket támadni.”

„Az ilyen jellegű törvények az én szememben ellentétesek a parlamenti demokráciával.”

Donáth Anna EP-képviselő:

„Mégis azt várják, hogy egész Európa tapsoljon nekik és a korlátlan időre korlátlan hatalmat biztosító felhatalmazási törvényüknek.”

Hajnal Miklós elnökségi tag:

„Mivel a parlament a demokrácia szentélye, ennek kiiktatása a demokrácia kiiktatását is jelenti.”

Fekete-Győr András pártelnök:

„A demokrácia nem lehet karanténban” címmel írt cikket.

„Az ellenzék most azt teheti, amit meg is tett – nagyon helyesen –, hogy nem járult hozzá a négyötödhöz a diktatórikus szabály meghozásában.”

(A Klubrádióban)

Orbán Viktorról miniszterelnökről: „Egy diktátortörvényt akar elfogadtatni a parlamenttel kedden. Azt akarja, hogy ő dönthesse el, meddig tart a rendkívüli jogrend és ezzel a saját rendkívüli felhatalmazása.”

„A járványnak valamikor vége lesz. Ha a felhatalmazási törvényt jelenlegi formában elfogadja a parlament, akár csak annak fideszes többsége, azt üzenik az embereknek, hogy a járvány csak ürügy a Fidesz hatalmának bebetonozásához, a parlament, a legvégső kontroll kikapcsolásához, a népszavazások és választások felfüggesztéséhez. Innentől kezdve Orbán Viktor úgy kormányozhatna, hogy nemcsak a választók, de még az ellenzéki képviselők szemébe sem kellene néznie, amikor vitatott dolgokról dönt, egyetlen kérdésre sem kellene válaszolnia, egyetlen korábban hozott törvényt sem kellene betartania.”

Az MSZP-ből:

„Nem szavazzuk meg Orbán tejhatalmát!”

(A párt helyesírási hibás közleménye.)

Tóth Bertalan pártelnök:

„A kormány teljesen kiiktathatja a parlamentet a kormányzásból, ha nem teremti meg az elektronikus szavazás feltételeit, vagy Kövér László úgy dönt, nem hív össze ülést.”

Kunhalmi Ágnes parlamenti képviselő:

„A rendeletek beterjesztése helyett pedig olyan javaslatot nyújtottak be, amely kétharmados, túlterjeszkedő törvényekkel van tele, amelyekre most nincsen szükség.”

A Párbeszédből:

Szabó Tímea társelnök:

„Egész Európában nincs arra példa, hogy ilyen rendeletet akarna bevezetni a kormány, mint amit a most beterjesztett javaslattal a Fidesz, talán csak Vlagyimir Putyin csinál ilyet Oroszországban. Ezt úgy hívják, hogy diktatúra.”

„Önök úgy akarják elfogadni ezt a lex Covid néven ismert törvényt, hogy az gyakorlatilag érdemi kontroll nélkül ad önnek felhatalmazást, hogy kormányozzon, és szabad kezet is kap abban, hogy még a szabad sajtó maradékát is felszámolja, és gyakorlatilag akár a sajtómunkásokat, akár orvosokat, akár ellenzéki képviselőket is börtönbe zárjon, ha önnek nem tetsző dolgokat, azaz az igazságot állítjuk. Ezt úgy hívják, miniszterelnök úr, hogy diktatúra.”

„Még ki se hűlt a törvény papírja Áder János buzgó kezei alatt, amikor Orbán Viktor sunyi módon benyújtott egy sor olyan törvényjavaslatot, aminek semmi köze a járványhelyzethez, kizárólag a Fidesz diktatúráját építi tovább.”

„Lassan másfél hónapja annak, hogy önök kihirdették a koronavírussal kapcsolatos veszélyhelyzetet. Nézzük most át egy kicsit, hogy mi is történt itthon Orbán Viktor irányítása alatt március 11-e óta. Az önök első és legfontosabb intézkedése az volt, hogy a felhatalmazási törvénynek becézett diktatúratörvényt elfogadják. A járvány kitörése óta Orbán Viktor legfőbb feladatának azt tartotta, hogy emberek halálát és súlyos szenvedését arra használja, hogy még többet lopjon, kisemmizze az önkormányzatokat, és az emberekre lőcsölje a járványkezelés költségeit.”

Karácsony Gergely társelnök:

„A magyar alkotmányos berendezkedés nincs felkészülve a jelenlegi vészhelyzetre. Már az eddig bevezetett intézkedések némelyike sem állná ki az alkotmányosság próbáját.”

Tordai Bence parlamenti képviselő:

„A diktatúratörvény konkrétan emberéletekbe fog kerülni. De ezeknek a fideszes erkölcsi véglényeknek még mindig fontosabb az ellenzéket, mint a járványt legyűrni.”

„A járvány elleni védekezés mindenekelőtt, de ehhez nincs szükség a jogállam maradékának felszámolására.”

A Jobbikból:

„A kormány által benyújtott törvényjavaslat teljesen alaptörvény-ellenes.”

(A párt közleménye)

Jakab Péter pártelnök:

„Egy szóval lehet ezt a törvényjavaslatot jellemezni, és ez az: államcsíny. (…) A kérdés valójában úgy hangzik: indokolt-e élethosszig tartó felhatalmazást adni Orbán Viktornak a rendeleti kormányzására?”

„Semmi nem indokolja, hogy Orbán Viktornak élethosszig tartó felhatalmazást adjunk. Azt ugyanis királyságnak hívják.”

„(…) ez a javaslat azt üzeni az ellenzéki szavazóknak, hogy önök még a veszélyhelyzetet is arra akarják felhasználni, hogy totális diktatúrát építsenek ki Magyarországon.”

„Tudja, ma miről kellett volna nekünk itt szavazni? Arról, hogy felállítjuk a munkahelyvédelmi alapot; arról, hogy bevezetjük a számlafizetés moratóriumát; vagy arról, hogy még többet költünk szűrővizsgálatokra, hogy meg tudjuk állítani ezt az átkozott vírust Magyarországon. Erről kellett volna ma döntenünk, ehelyett ma az ön hatalommániájáról kellett dönteni azért, mert tíz év után ön elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy karanténba zárja a demokráciát.”

„A veszélyhelyzet elhárításához nem korlátlan hatalom kell, hanem védőfelszerelés és anyagi segítség a bajba jutott családoknak. Most karanténba zárták a magyar emberek szabadságát, azonban legyőzzük nemcsak a vírust, de a koronát is.”

Varga-Damm Andrea parlamenti képviselő:

„Akik ezt a törvényt megszavazták, a Fidesz és csicskapártjai, semmi mást nem tettek, mint megsértették az Alaptörvényre tett esküjüket.”

Brenner Koloman parlamenti képviselő:

„Így száll hát sírba a szabadság, tapsvihar közepette.„ Nagyon remélem, hogy jövő hétfőn, amikor a felhatalmazási törvényről szavaz a tisztelt Ház, nem ezzel a Star Wars-univerzumból származó idézettel kell majd keserűen azt tudomásul vennünk, hogy Orbán Palpatine Viktor miniszterelnök úr megkapta azt az időkorlát nélküli felhatalmazást, amire semmi szükség nincs a járványügyi veszélyhelyzet megoldása érdekében. (…) ”

„(…) felesleges a felhatalmazási törvénynek az időben korlátlan mivoltja, amit az összes ellenzéki párt hirdet, és nem fake newsként, tisztelt miniszter úr, az Európai Unió szerint, hanem egy nagyon komoly demokratikus aggályként(…)”

Gyöngyösi Márton EP-képviselő:

„Itt (az EP-ben) az a nézet alakult ki – valószínűleg nem alaptalanul –, hogy Orbán Viktor ezt a helyzetet is kizárólag arra használja fel, hogy diktatúrát építsen ki Magyarországon, és felszámolja a jogállamiságot a parlament kiiktatásán keresztül. Márpedig ezt itt nem tűrik”.

Az LMP-ből:

Csárdi Antal parlamenti képviselő:

„Az elmúlt napok tökéletesen bebizonyították, hogy a Fidesz úgy érzi, hogy eljött a leszámolás ideje. Ocsmány és vállalhatatlan módon a veszélyhelyzetet kívánják felhasználni arra, hogy leszámoljanak mindennel és mindenkivel, akik az önök útjában állnak. Mert útjában állnak önöknek jól láthatóan a döntéseik alapján a sikeres önkormányzatok, útjában állnak önöknek az ellenzéki pártok, és a legszomorúbb, hogy a beteg emberek is ebbe a kategóriába tartoznak bele.”

Szél Bernadett független képviselő (volt LMP-társelnök):

„A kormány felvetése azt jelenti, hogy könnyebben tudnak leszámolni újságírókkal vagy akár velünk, ellenzéki képviselőkkel.”

A balliberális ellenzék tagjai közös közleményben:

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője és társelnöke, Varju László, a DK országgyűlési képviselője, Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese, Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője és alelnöke, Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese, Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője, illetve Szél Bernadett független országgyűlési képviselő:

„Orbán Viktor még ebben a nehéz helyzetben is hatalma totális kiterjesztésén és újabb ellenségkép gyártásán mesterkedik.”

Balliberális petícióban:

Magyar György baloldali ügyvéd, Kaltenbach Jenő volt ombudsman (Párbeszéd), Majtényi László (a Soros György alapított Eötvös Károly Közpolitikai Intézet igazgatója), Matlák Gábor társadalmi megbízatású alpolgármester (DK), Mellár Tamás független országgyűlési képviselő (előtte Párbeszéd), Hadházy Ákos független parlamenti képviselő (előtte LMP-társelnök) Pákozdi Éva civil aktivista, Horgas Péter látványtervező (a Soros-féle Főnix Mozgalom alapítója), Holoda Attila volt államtitkár, Szepesházi Péter volt bíró, Szentesi György, Civilek a Demokráciáért Egyesület elnöke, Vörös Imre volt alkotmánybíró, Lövétei István alkotmányjogász, Bárándy Péter volt MSZP-s igazságügyi miniszter, Szalai Kriszta színművész, író, Lattmann Tamás nemzetközi jogász (aki egy ideig az MSZP miniszterelnök-jelöltjének képzelte magát), Péterfy Gergely író, Vándor Ágnes kiadóigazgató, Herczeg Zoltán designer, Gönczöl Katalin kriminológus (a 2002-2009 közötti MSZP-kormányok igazságügyi biztosa) és férje, Valki László nemzetközi jogász (1989-1990-ben a Németh Miklós vezette Minisztertanács Tanácsadó Testületének tagja):

„Még a rendkívül veszélyes és beláthatatlan járványhelyzet sem indokolhatja azt, hogy a magyar kormány kezébe olyan felhatalmazást adjon a parlament, amivel korlátlan ideig bármilyen tárgykörben jogot alkothat! A hatalom a járványt kihasználva olyan törvényt kíván elfogadtatni, amely kiiktatja közéletünkből a jogállam utolsó, még megmaradt intézményeit, a szólás- és sajtószabadságot, a parlament általi törvényalkotást és a választásokat, mindezt úgy, hogy annak sem időbeli, sem tárgybeli korlátja nem lenne!”

A hamis tartalmú petíciót több mint 100 ezren írták alá online!!!!

Dániel Péter, a körözés elől Izraelbe szökött ügyvéd, ellenzéki provokátor:

„(…) a fasiszta orbáni diktatúra első gyalázatos, megkülönböztető törvénye, az életkor alapján. De hamarosan további ilyen jogsértő, kirekesztő rendelkezések is várhatóak persze, vallás, faj vagy éppen a politikai meggyőződés alapján.”

… és akik a magyar ellenzéki álhírterjesztőknek bedőlve (vagy saját politikai szándéktól vezérelve) maguk is hamis színben tüntették fel Magyarországot:

Az Európai Parlament (állásfoglalásban):

„Az európai értékekkel teljes mértékben összeegyeztethetetlennek tartjuk a magyar parlament azon döntését, hogy határozatlan időre meghosszabbítja a szükségállapotot, határozatlan időre felhatalmazza a kormányt rendeleti kormányzásra, és gyengíti az Országgyűlés rendkívüli felügyeletét.”

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke:

„Felkértük az európai uniós szerződések őrzőjét, az Európai Bizottságot, hogy mérje fel, vajon a Magyarországon elfogadott törvény összhangban áll-e a szerződésekkel. Minden uniós tagállamnak kötelessége fenntartani és megvédeni az alapvető értékeket. Az Országgyűlésnek továbbra is működnie kell, a sajtószabadságot meg kell őrizni. Senki nem használhatja ki ezt a járványt a demokratikus szabadságjogok aláásására.”

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke:

„Aggódom amiatt, hogy egyes veszélyhelyzeti intézkedések túl messze mennek, és kifejezetten aggódom a magyarországi helyzet miatt. Az intézkedéseknek szükségesnek és arányosnak kell lenniük, érvényességüket korlátozni kell, nem tarthatnak határozatlan ideig.”

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi luxemburgi elnöke:

„Azt hittem, a magyar szabályozás életbe lépése után a tagállamok és a bizottság is nevén nevezik majd a problémát. (…) Mintha nem tanultunk volna semmit! Ha a jogállamiságról beszélünk, nem maszatolhatjuk el a dolgokat, egyértelmű szavakra van szükség.”

Didier Reynders, az EB igazságügyi biztosa:

„Az Európai Bizottság értékelni fogja a tagállamok által hozott rendkívüli intézkedéseket abból a szempontból, hogyan érintik az alapvető jogokat. Különösen érvényes ez a Magyarországon ma elfogadott, a rendkívüli állapotot bevezető és az álhírek terjesztését büntetőjogi kategóriába soroló jogszabályra.”

Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke:

„A rendkívüli intézkedéseknek a koronavírus-járvány megfékezését kell szolgálniuk, nem pedig a kormányok hatalmának kiterjesztését állampolgáraik felett. Politikailag rendkívül veszélyes és erkölcsileg elfogadhatatlan a világjárványt állandó vészhelyzet kihirdetésére használni. Sokan Önök közül nem egyeztek bele a Fidesz kizárásába a politikai családunkból, annak ellenére sem, hogy bírálták Orbán politikáját a korábbi döntései miatt. Jelenleg legfontosabb feladat a járvány megfékezése, azonban hamarosan eljön az ideje, hogy a pártcsalád felülvizsgálja a Fidesz tagságával összefüggő álláspontját”. (A pártcsalád tagjainak írt nyílt levelében.)

„A történelem során sokszor láthattuk, hogy a politikusok a hatalmuk kiterjesztésére törvényeket használnak. Ez Németországban ismerős lehet. Biztos vagyok abban, hogy Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra.” (A Spiegelnek adott interjújában – utalva a náci Harmadik Birodalomhoz csatlakozó jogtudósra.)

„Néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus, nem pedig úgy, mint az oltás. Az EU felépítése nagyon nehéz volt. A megtartása pedig folyamatos erőfeszítést és jó szándékot igényel. A lerombolása pedig egy másodperc tört része alatt bekövetkezhet. Ha a Brexit, Kaczyński, Orbán vagy Trump logikája győz, lehet, hogy az EU nem éli túl.”

Európai Szocialisták:

„Orbán Viktor a demokrácia visszatérő támadója. Ma elérte, amire mindig is vágyott: elsöprő hatalomra és az eddigieknél is elenyészőbb elszámoltathatóságra… Egy rendkívüli hatalommal felruházott Fidesz-kormány a demokrácia közelgő katasztrófáját vetíti előre.”

Renew Europe európai pártcsalád:

(Közleményükben „koronadiktatúrának” nevezik a törvényt.)

„Amikor a szolidaritás és a jóság ennyire fontos szerepet kap, nem erre van szükség. A demokrácia nem így működik.”

S&D pártcsalád:

„Orbán minden vörös vonalat átlépett. Magyarország válik az első, EU-b belüli diktatúrává.”

Ska Keller, az Európai Zöldek társelnöke:

„Orbán arra használja a koronavírust, hogy tovább rombolja a demokráciát.”

Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti képviselő, a Magyarország ellen indított hetes cikk szerinti eljárás jelentéstevője:

„Teljesen felesleges belemenni a további 13 – más számítások szerint 15 – uniós tagállamban a koronavírus miatt bevezetett vészhelyzeti intézkedések részleteinek elemzésébe, ugyanis a magyar törvény az egyetlen, amely határozatlan időre szól, nem teszi lehetővé a kormány döntéseinek parlamenti felülvizsgálatát.”

„Orbán Viktornak nem kellene szabad kezet adni arra, hogy elvegye a magyar állampolgárok jogait a koronavírus elleni küzdelem jogán. Más EU-s kormányoknak oda kell figyelniük a magyarországi helyzetre, és biztosítaniuk kell azt, hogy az európai értékeket fenntartják Unió-szerte, még válság idején is.”

Iratxe García (S&D):

„(…) ez nem mentség arra, hogy »lezárják« a demokráciát. Ezekkel a lépésekkel Orbán csakis a saját belpolitikai érdekeit szolgálja, miközben ezt közegészségügyi kérdésként álcázza.”

Sophie in ’t Veld (Renew Europe):

„Orbán Viktor végzett a magyar demokrácia és a jogállamiság megölésére vonatkozó projektjével. Nyilvánvaló, hogy a magyar kormány intézkedése nem összeegyeztethető az EU-tagsággal.”

Dacian Ciolos (Renew Europe):

„Szégyen, hogy a rettenetes koronavírussal ilyen módon élnek vissza.”

Birgit Sippel (S&D):

„Ezekről a jogállamisági problémákról már közel 10 éve beszélünk. A magyar önkormányzatoktól megvonják a forrásokat, jobban, mint a válság előtt.”

Juan Fernando López Aguilar (S&D):

„Ez a törvényalkotás az utolsó csepp. Ez valójában a parlamenti demokrácia felfüggesztését jelenti Magyarországon. Ez egy abszolút uralom rendeleti kormányzással, időkorlát nélkül, ami teljes mértékben elfogadhatatlan.”

Martin Schirdewan (GUE/NGL frakcióvezető-helyettes):

„A kormányoknak nem szabad a koronavírus válságot autokratikus intézkedésekre és a demokrácia, valamint az állampolgári jogok csökkentésére használni.”

Daniel Freund (Greens/EFA):

„Sajnos egyes EU-tagállamok intézkedéseinek köze sincs a vírus elleni harchoz. Ők ehelyett inkább a kritikusaik, az ellenzék és a szabad véleménynyilvánítás ellen harcolnak. Jobboldali és populista kormányok ehhez ürügynek használják fel a koronavírust.”

Tomas Tobé (EPP):

„A parlamenti demokrácia határozatlan időre történő szüneteltetését és a szólásszabadság megsértését még az EPP-ben el kell ítélni.”

Christophe Hansen (EPP):

„Nézzék meg, hogy a Fidesz EP-képviselői hogyan próbálják odahaza leértékelni, lefokozni mindazt, amit az EU tesz a krízis enyhítése érdekében.”

Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország és Svédország közös közleménye:

„Ebben a példátlan helyzetben a tagországoknak joguk van rendkívüli intézkedéseket hozni polgáraik védelme és a válság leküzdése érdekében. Ezzel együtt mély aggodalmunkat fejezzük ki egyes vészhelyzeti intézkedések elfogadása kapcsán, melyek súlyos veszélyt jelentenek a jogállamiságra, demokráciára és alapjogokra.”

Az Európai Néppárt 13 tagpártja a Fidesz kizárását kérte a pártcsaládból. A két belga, a dán, a finn, a cseh, a két svéd, a holland, a görög, a litván, a szlovák, a norvég és a luxemburgi tagpártok vezetői által aláírt levélben így fogalmaztak:

„Mély aggodalommal figyeljük a magyar politikai fejleményeket, kifejezetten a magyar Országgyűlés által március 30-án elfogadott törvényt, amely a magyar kormánynak engedélyezi, hogy meghatározatlan időre meghosszabbítsa a veszélyhelyzetet és felhatalmazza Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy rendeleti úton kormányozzon. Ez egyértelmű megszegése az európai értékeknek és a liberális demokrácia alapelveinek.”

Liberális petíció:

„Mi, európaiak két vírussal kell, hogy megküzdjünk egyidejűleg és egyforma erőbedobással. Az egyik a COVID-19, amely a testünket támadja meg, de van egy másik fertőzés is, amely a gondolatainkat és a demokratikus rendszereinket veszi célba. 2020. március 30-án a magyar parlament elfogadott egy szöveget, amely megengedi a kormánynak bizonyos törvények végrehajtásának felfüggesztését, a törvényi rendelkezésektől való eltérést, és további rendkívüli intézkedések bevezetését rendeleti úton, gyakorlatilag meghatározatlanul hosszú időszakra, új korlátozásokkal a médiára és a tájékoztatásra vonatkozóan.”

A petíciót a CIVICO két társelnöke, Guillaume Klossa (Franciaország) és Francesca Ratti (Olaszország), továbbá Guy Verhofstadt, volt belga miniszterelnök és Andor László volt EU-biztos kezdeményezték, 73 balliberális politikus és értelmiségi írta alá, köztük: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság volt elnöke, Uffe Ellemann-Jensen volt dán külügyminiszter, Jyrki Katainen volt finn miniszterelnök, Aleksander Kwasniewski volt lengyel államfő, Bernard-Henri Lévy francia filozófus, Vesna Pusic volt horvát miniszterelnök-helyettes, Petre Roman volt román, Taavi Röivas volt észt és Vladimir Spidla volt cseh kormányfő.

Maria Adebahr német külügyi szóvivő:

„Aggodalomra ad okot egy olyan vészhelyzeti törvény, amely időbeli korlátozás nélkül széles körű jogosítványokkal ruházza fel a kormányt.”

Ulrike Demmer német kormányszóvivő-helyettes:

„(…) az állampolgárok védelme és a válság leküzdése mellett az európai értékeket és életformát is meg kell őrizni, ezért rendkívül fontos, hogy járvány miatt bevezetett vészhelyzeti intézkedések ne menjenek az EU-s szerződésekben rögzített alapelveink és értékeink rovására. A demokrácia nem működhet szabad és független sajtó nélkül, a hatalmi ágak szétválasztásának elvét tiszteletben kell tartani, az egészség megóvására tett intézkedéseknek pedig meg kell felelniük az arányosság követelményének.”

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter:

„Ki kell zárni a magyar kormányt az európai uniós döntésekből a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény miatt. Egy olyan kormány, amely felett határozatlan ideig nincs parlamenti ellenőrzés, nem vehet részt a szakminiszteri tanácsok döntéseiben, amelyek minden embert érintenek az EU-ban.”

„Nem szabad belenyugodnunk abba, hogy az EU-n belül működik egy diktatórikus kormány.”

„A jövendő nemzedékek nevében nem szabad megbékélni az egyre hangsúlyosabban megmutatkozó »orbanizálódással«, vagyis a mind inkább nyilvánvaló elfordulással a demokrácia legelemibb szabályaitól”

Kenneth Roth, a Soros György által támogatott Human Rights Watch nemzetközi civil szervezet igazgatója:

„Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus leple alatt abszolút hatalmat ragadott meg Magyarországon április elején, ami az évtizedes autoriter lépések csúcspontjává vált. Orbán legújabb manővere még a leghomályosítottabb európai szemek is aggodalommal kell figyeljék.”

„Orbán Viktor a koronavírus-járványt ürügyként használta fel arra, hogy még nagyobb hatalmat ragadjon magához, aminek semmi köze az egészségügyben jelentkező válsághoz. (…) Senki Európában nem tett szert ilyen hatalomra, és senki nem ásta alá ilyen mélyen a fékek és ellensúlyok rendszerét, mint Orbán. Teljesen egyértelmű, hogy autoriter hatalmának bebetonozásához használta fel az emberek életét fenyegető válságot.”

Matteo Renzi volt olasz miniszterelnök:

„Ki kell hajítani Magyarországot az unióból.”

Alexander Stubb volt finn miniszterelnök:

„Eljött a pillanat, hogy a Fideszt kizárjuk az EPP-ből. Ha elkezdik megsérteni azokat az alapelveket, amikben hiszünk, a büntetésnek is a lehető legsúlyosabbnak kell lennie.”

Rob Jetten, a holland D66 pártelnöke:

„A demokráciát megszüntették Magyarországon!”

Tytti Tuppurainen finn EU-ügyi miniszter:

„A korlátozásokat nem akarjuk a szükségesnél hosszabb ideig fenntartani, és ez egy nagyon fontos üzenet Magyarország és már tagállamok felé… hogy a krízis ürügyén nem szabad az állampolgárok alapvető jogait a szükségesnél nagyobb mértékben korlátozni. A kérdés az, hogy a koronaválság után Európa egy autokratikus valóságra ébred-e majd, vagy egy olyan Európában élhetünk majd, ahol tiszteletben tartják a jogállamiságot és az emberi, valamint az alapvető jogokat.”

Michel Reimon, az osztrák Zöldek Európa-szakértője:

„Ha Orbán kikerüli a magyar demokráciát, azzal nem lesz helye az EU-ban. Ha Orbán veszélyhelyzeti intézkedéseinek nem szabnak gátat, akkor nem leszünk elnézők. (…) Autokráciák és diktatúrák intézkedései elfogadhatatlanok.”

Claudia Gamon osztrák EP-képviselő:

„Magyarország jelenleg egy diktatúra.”

Werner Kogler osztrák zöldpárti alkancellár:

„Mi teljesen más irányban indultunk el Ausztriában. Nem szükséges kiiktatni a parlamentet. Természetesen kritizáljuk a lépést a magunk részéről.”

Emmanuel Macron francia elnök:

„A szabadságjogok elhagyása veszélyt jelent a nyugati demokráciák számára, amit nem fogadhatunk el. Nem adhatjuk alapvető DNS-ünket arra való hivatkozással, hogy egészségügyi válság van. Egyes országok ezt választják Európában.

Ine Eriksen Soreide norvég külügyminiszter:

„Aggasztó, hogy egyes országok, mint például Magyarország, arra használják fel a koronavírus-válságot, hogy a hatalom központosítását lehetővé tevő sürgősségi törvényeket fogadjanak el. (…)a törvény széles körű hatalmat ad az Orbán kormányának időkorlátozás nélkül, és anélkül, hogy a törvény megfelelő kontrollmechanizmusokkal rendelkezne.”

Harlem Désir, az EBESZ médiaszabadság képviselője:

„Féltem a magyar sajtószabadságot a járványügyi vészhelyzet kapcsán felmerülő magyar szabályozási kérdéseket illetően.”

Oliver Welke, a ZDF, német közszolgálati televízió műsorvezetője:

„Ahol Orbán dönti el, mi az álhír, ott Weinstein lehet a nőjogi ombudsman.”

Christiane Amanpour, a CNN hírtelevízió műsorvezetője:

„(…) a francia nemzetgyűlés még mindig működik, ahogy a brit parlament is ülésezik. (…) Az Egyesült Államok kongresszusa is funkcionál, de az önök parlamentje nem! Az önök parlamentjét beszüntették, szóval ez egy nagyon nagy különbség.”

„A világjárvány a demokráciát és a jogállamiságot is veszélyeztetheti, lásd Magyarország esetében. A múlt héten a magyar kormány felhatalmazást kért meghatározatlan időre a rendeleti kormányzáshoz a járvány kezelésére. A parlament elfogadta. A törvény nem tartalmaz időkorlátot.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában