Trianon 100

2020.05.13. 15:02

Trianon immár hivatalos ünnep Romániában

Nagy többséggel – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elutasítása és az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség tartózkodása mellett az összes többi párt támogatásával – fogadta el szerdán a román parlament azt a törvényt, amely szerint Románia minden évben meg fogja ünnepelni a trianoni szerződést.

Benkő Erika RMDSZ-es képviselő a Magyar Nemzetnek elmondta, egy-két szélsőséges hozzászólást leszámítva, a törvényhozási vita hangneme nem volt túlzottan magyarellenes. Több szónok kiemelte, hogy a döntés kapcsán nincs szó kisebbségellenességről, az esemény történelmi jelentőségét kívánják megerősíteni. Benkő Erika ugyanakkor teljesen szükségtelennek nevezte a törvényt, szerinte a jövőre kell koncentrálni a múltidézés helyett. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke parlamenti felszólalásában egyebek mellett elmondta:

még nem ért véget az a versengés, amelyet három héttel ezelőtt indított Klaus Iohannis államfő, és amelynek kapcsán a képviselők többsége azt hiszi, hogy a magyarellenesség felmutatásával meg is oldották Románia problémáit.

Illyés Gergely politológus a lap megkeresésére arra emlékeztetett, hogy a törvényt a Szociáldemokrata Párt két markáns politikusa, Titus Corlățean és Șerban Nicolae kezdeményezte, valószínűsíthető, hogy az előbbi az értelmi szerző. Corlățean korábban is tett magyar- és Magyarország-ellenes nyilatkozatokat, ezzel a törvénnyel pedig minden bizonnyal arra kívánt reagálni, hogy Magyarország a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at.

– A jelenlegi román külügyminiszterhez, Bogdan Aurescuhoz hasonlóan

annak a román diplomáciai iskolának a terméke Corlățean is, amely szerint Budapest minden olyan megnyilvánulása, amely a határon túli magyarok melletti kiállásként értelmezhető, valójában revizionizmus, ezért elítélendő

– fogalmazott a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa. Mint hangsúlyozta, az elmúlt hetek eseményeinek tükrében ennek a javaslatnak az elfogadása kapóra jön a Klaus Johannis által magyarbarátsággal vádolt Szociáldemokrata Pártnak, hiszen ezzel bizonyítják „kellően jó románságukat”.

– Az egész román politikai osztály hitet tett amellett, hogy Románia számára Erdély Romániához való csatolásának napja ünnepnap. Az érdekes, hogy a román nemzeti kánonban az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés jelentette Erdély Romániához való csatolásának napját, a trianoni szerződés jelentőségét kevés román ismeri. A kettő között a fő különbség: a nép akarata vagy a nagyhatalmak döntése vezetett-e Erdély „megszerzéséhez”?

– hangsúlyozta Illyés Gergely.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában