kiszámolták

2020.06.16. 20:56

Másfél milliárdos kárt okozhatott a hétvégi vihar

Az összeg azonban tovább nőhet, a biztosítók ugyanis további kárbejelentésekre is számítanak.

Pilisborosjenõ, 2020. június 14. Tömöri Balázs polgármester egy sárral és aszfaltdarabokkal borított utcán Pilisborosjenõn 2020. június 14-én. A Pest megyei községben a lezúduló esõvíz egy mezõgazdasági területrõl a földet, valamint az útburkolatot elsodorva elöntötte és járhatatlanná tette a 10-es fõút egy szakaszát. MTI/Lakatos Péter

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Az Aegon Biztosító keddi tájékoztatása szerint a társasághoz hétfő délutánig mintegy 2000 kárbejelentés érkezett, a biztosító adatai szerint ez akár meg is duplázódhat a következő napokban, a kárérték pedig elérheti a félmilliárd forintot.

A hétvégi, főként a vasárnapi viharok Budapestet és Pest megyét sújtották leginkább, de minden megyéből érkeztek bejelentések. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is jelentős károkat okozott az időjárás. A károk összege eddig elérte a 410 millió forintot.

Rendkívül sok beázásról érkezik bejelentés, és a károk összege is lényegesen magasabb, mint a megszokott.

Míg a nyár eleji viharos időszakokban egy-egy hevesebb időjárási jelenség után 50-80 ezer forint a megszokott átlagos kárérték, a hétvégi vihar után ez megközelíti a 200 ezer forintot

- közölte az Aegon.

A Groupama Biztosító hétfői összesítése szerint a vasárnapi viharok kapcsán több mint 600 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett, amelynek kárértéke megközelíti a 100 millió forintot. A társasághoz már vasárnap nagy számban érkeztek bejelentések az online kárbejelentő felületen. A legtöbb bejelentés a Groupamához is Budapestről és Pest megyéből érkezett. A társaság arra számít, hogy a következő napokban újabb kárbejelentések várhatók, így a számok jelentősen emelkedhetnek, elérhetik akár az 500 millió forintot is.

A Generali Biztosító az MTI-t kedden arról tájékoztatta, hogy eddig csaknem 3100 kárbejelentés érkezett a hétvégi viharok kapcsán, a károk értéke elérheti az 500 millió forintot. A legtöbb a lakossági vagyonkár, de a vállalati és a mezőgazdasági szektort is érintették a viharok.

A leginkább érintett település a főváros, ahonnan csaknem 1300 alkalommal jelentettek kárt, de Budapest mellett Szolnokot és Dunakeszit is sújtotta a vihar. A legtöbb kár viharkár, de a felhőszakadás, villámlás és tetőbeázás is számos kárt okozott.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a kora nyári, illetve nyári hónapokban 50 ezer körüli káreseményt jelentenek az ügyfelek – közölte a Generali.

Borítókép: Tömöri Balázs polgármester egy sárral és aszfaltdarabokkal borított utcán Pilisborosjenőn 2020. június 14-én. A Pest megyei községben a lezúduló esővíz egy mezőgazdasági területről a földet, valamint az útburkolatot elsodorva elöntötte és járhatatlanná tette a 10-es főút egy szakaszát

MTI/Lakatos Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában