Ország-világ

2020.08.14. 06:42

Bajkai: ahol a baloldal megjelenik, ott eltűnik a pénz

Az új Gyurcsány-párti polgármester közel egy év alatt leépítette a családi kedvezményeket Erzsébetvárosban. A korábbi fideszes vezetés egyebek mellett vásárlási kedvezményeket, a nyugdíjasoknak szezonális élelmiszer-csomagot biztosított, sőt még olcsó állatkerti belépőt is. Az új vezetés kegyeltjei immár Czeglédy Csaba és Kupper András köre lett a lakosság helyett. Bajkai azt mondja: ahol a baloldal megjelenik, ott általában eltűnik a pénz.

„A VII. kerület Niedermüller Péter-féle DK-s vezetése tudatosan leépítette a lakossági kedvezményeket, mással sincsenek elfoglalva, csak a saját zsebeik kitömésével, az erzsébetvárosi lakosok nem számítanak. A baloldalnak mindig is ez volt a működési modellje: amit tud elvisz, elvesz, ellop és majd utánuk a vízözön, egyszer majd azt valaki más rendbe rakja” – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő.

Hozzátette:

a baloldal tavaly októberben tízmilliárd forinttal vette át a kasszát a fideszes vezetéstől, majd éhes farkasként vetették rá magukat a pénzre és az önkormányzat vagyonára.

Erzsébetváros korábbi alpolgármestere emlékeztetett: a kerület kormánypárti vezetése alatt a rászorulóknak húsvéti sonkát, fenyőfát, az időseknek élelmiszer csomagot adtak, az Erzsébetváros-kártya pedig kedvezményes vásárlásra adott lehetőséget.

„A baloldali politikusok önmaguk fényezése és híresztelésük ellenére nem szolidárisak a társadalommal, amit mondanak a kampányban, annak általában az ellenkezője igaz. A baloldal szociálisan egyáltalán nem érzékeny, sőt kíméletlen, a kapitalizmus kezdeti korszakát idéző, rabló, vagyonszerző és pénzközpontú gondolkodást képviselnek” – mondta el véleményét az országgyűlési képviselő.

Mint ismert, Niedermüller Péter megválasztása óta három nagy összegű tanácsadói szerződést kötött Gyurcsány ügyvédjének, a több milliárdos csalással megvádolt Czeglédy Csaba irodájával, emellett a parkolási kintlevőségeket is kiszervezték egy külső vállalkozónak, amely megegyezik a parkolási tendert elnyerő Kupper András üzleti érdekeltségeivel. Mi több, Niedermüller egy interjúban kifejtette: el tudna képzelni akár 800-900 forintos parkolási díjat is Erzsébetvárosban.

„Ahogy számoltunk, a nagy biztonsággal behajtható parkolási kintlévőség külsős vállalkozó kezébe adása miatt feltételezhetően harminc százalék körüli összeg marad az önkormányzatnak a parkolás díjak kintlévőségeiből. Úgy látszik,

a baloldalnak saját maguk és a párttársaik kitömése jóval fontosabb, mint Erzsébetváros lakosai.

Ha megnézzük azt, hogy a baloldal Erzsébetváros elfoglalása után hogyan alakította át a hivatalt, a vagyongazdálkodás cégeit, hogyan hozta létre az alpolgármesterek népes létszámú kabinetjeit, hogyan szerződtette a szakértőit, hogyan határozta meg a külsős haveri bizottsági tagok javadalmazását, a fizetéseket, akkor mindenki számára jól látható, hogy a baloldal igazából csak önmagát szereti, azt viszont nagyon, főleg készpénz és vagyoni előnyök formájában. Többször elmondtam: ahol a baloldal megjelenik, ott általában eltűnik a pénz” – fejtette ki Bajkai.

Több erzsébetvárosi lakos azt is sérelmezi, hogy Niedermüller egy tollvonással megszüntette a népszerű kedvezményes állatkerti belépőjegyet. Az önkormányzat honlapján azt közölték, hogy elszámolási vitában állnak a fővárosi állatkerttel huszonkilenc millió forint értékben, amíg az ügy nem tisztázódik, addig Erzsébetváros polgárainak teljes áru belépőt kell váltania.

A Magyar Nemzet korábban megírta: Siófok után Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester sem hajlandó kedvezményeket biztosítani a vendéglátó egységek teraszai után járó közterület-használati díjakból. A kormány szeptemberig mentességet adott a vendéglátó üzletek teraszai után járó díjak fizetése alól, amit az erzsébetvárosi polgármester moratóriumként értelmezett, és szeptembertől behajtja azoknak közterület-használati díját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában